Connect with us

technokrata

Oracle: kényelmes túlteljesítés

Dotkom

Oracle: kényelmes túlteljesítés

Húsz százalékkal nőtt a vállalat eredménye.

Az Oracle Corporation bejelentette, hogy 2007-es pénzügyi év második negyedévének egy részvényre jutó GAAP szerinti eredménye 18 cent lett, ami 20%-kal magasabb, mint az előző év ugyanezen időszakában. A negyedév során a GAAP szerinti árbevétel 26%-kal nőtt, elérve a 4,2 milliárd USA-dollárt, a GAAP szerinti nettó nyereség pedig 21%-kal 967 millió dollárra nőtt. A GAAP szerint számított szoftverértékesítési bevételek 23%-kal emelkedtek, és ezzel elérték a 3,2 milliárd amerikai dollárt; ezen belül az új adatbázis- és köztesszoftver-licencek árbevétele 9%-kal, az új alkalmazáslicenceké pedig 28%-kal nőtt. A szolgáltatások árbevétele 949 millió dollár volt, ami az előző év azonos időszakához képest 41%-os emelkedést mutat. Nem a GAAP szerint számítva az egy részvényre jutó eredmény a második negyedévben 22 cent volt, a nettó nyereség pedig 1,17 milliárd USD, ami az előző év azonos negyedévéhez képest 18%-os, illetve 20%-os növekedést jelent.

Safra Catz, az Oracle elnöke és pénzügyi igazgatója szerint az egy részvényre jutó eredmény évenkénti 20%-os növelését célzó ötéves terv tekintetében éppen a félidőnél tart a vállalat: „Az első két és fél évben kényelmesen túlteljesítettük vállalásunkat.”

Charles Phillips, az Oracle elnöke szerint a cég továbbra is lendületesen hódítja el a piaci részesedést az alkalmazások terén az SAP-tól, a köztesszoftvereknél a BEA-tól, az adatbázis-kezelő esetében pedig az IBM-től. „A második negyedévben különösen meredeken nőtt az új köztesszoftver-licencekből származó bevétel. Arra számítunk, hogy az év hátralévő részében ezen a piacon le is előzzük a BEA-t.”



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés