Connect with us

technokrata

Mibe kerül valójában egy notebook?

Dotkom

Mibe kerül valójában egy notebook?

Az adatvesztés és -lopás járulékos költségei.

Elsősorban az üzleti felhasználókat fenyegeti az elvesztett, ellopott notebookokon tárolt adatok illetéktelen kezekbe való jutása, de a magánfelhasználók is kényes szituációba kerülhetnek akkor, ha fontos információkat tárolnak hordozható számítógépükön, aminek aztán lába kél. Míg az Interneten keresztül érkező adatlopási kísérletekkel szemben a legtöbb vállalkozás már rendelkezik valamilyen védelemmel (tűzfal, vírusirtó, antispyware stb.), többségük a fizikai lopások ellen szinte semmit sem tesz.

Pedig nem csak az azonnali pénzügyi hátrányok jelenthetnek problémát a gazdálkodó szervezetek számára. A megítélésben, a cég renoméjában esett csorbát néha nehezebb, költségesebb kiküszöbölni, mint az adatvesztés miatt fellépő kiadásokat kifizetni. Holott egy noteszgép merevlemezén tárolt adathalmaz már akár 100 dollárért is megfelelően védhető – számos, ebbe az árszínvonalba eső szoftver kínál állománytitkosítást. Többek között a Windows Vista is, melynek Bitlocker technológiáját azonban a hatósági szervek nem tekintik komoly akadálynak, legalábbis a bűnözői tevékenységek felderítését illetően (erről bővebben itt).

Márpedig az idő elérkezett a laptopok biztonságának növelésére – hiszen egyre több alkalmazott dolgozik külső környezetben, ahol egy értékesnek tűnő notebook könnyen „gazdát cserélhet”. Ráadásul napjainkban a biztonsági megoldások költsége is sosem látott mélységekbe süllyedt, vagyis az adatok védelme voltaképp már csak elhatározás, és nem pénz kérdése.

A fentiek ellenére évente többször is napvilágot látnak nagyhorderejű, adatlopásról szóló esetek, amikor céges vagy kormányzati hordozható számítógépeknek kél lába – az Egyesült Államokban például 26 millió egykori és jelenlegi katona adatai szivárogtak ki a múlt évben, de például az ING is 13 ezer alkalmazott társadalombiztosítási számát „herdálta el”. A Hewlett-Packard 196 ezer volt és jelenlegi alkalmazottjáról szivárogtatott ki információt (akarata ellenére), olvasható a Forbes listájában.

A címben feltett kérdésre tehát a válasz: sokkal többe, mint a rajta levő hardverek és szoftverek értéke – ha a merevlemezen tárolt adatok illetéktelenek kezébe kerül.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés