Connect with us

technokrata

A virtuális PC-ké a jövő?

Laptop

A virtuális PC-ké a jövő?

Már középtávon is jóval olcsóbb, mint egy hagyományos számítógép.

Bemutatkozott Magyarországon az NEC Computers multimédiás képességekkel is felruházott virtuális PC rendszert (VPCC), amelynek alkalmazásával rövidtávon és jelentősen redukálhatók a cégek számítógépes hálózatának üzemeltetési költségei, az áram-felhasználási kiadások pedig már az első évben akár 60%-kal csökkenthetők. A „virtuális PC” kategóriába sorolt megoldások lényege, hogy a számítógépes erőforrásokat egy nagyteljesítményű központi szerver nyújtja, amelyhez hálózaton (vezetékes vagy vezeték-nélküli interneten, illetve helyi hálózaton) keresztül egy minimális kiépítettségű eszközzel (ún. „újgenerációs vékony kliens”-sel) csatlakoznak a felhasználók. A hardveres erőforrásokat, az operációs rendszert, valamint az alkalmazásokat úgy biztosítja a központi szerver, hogy minden egyes felhasználó egymástól elkülönítetten, a saját rendszer-környezetében dolgozhat. A korábban megszokott operációs rendszert és az alkalmazásokat így bárhonnan elérhetik az arra jogosított felhasználók.

A NEC legújabb fejlesztésében, ha a VPC legalább 2 központi virtuális szerverrel működik, akkor hiba esetén – a duplikáció eredményeként – a rendszer automatikusan átvált a szabad kapacitással rendelkező szegmensbe. Mivel a felhasználók a rendszergazda által beállított szoftverhasználati és adatkezelési jogosításokkal rendelkeznek, mindenki csak a számára engedélyezett alkalmazásokhoz és adatokhoz férhet hozzá. A központi szerveren tárolt dokumentumok és adatok biztonsága garantált, ugyanis ezek az újgenerációs vékony kliens eszközök nem rendelkeznek adattárolóval.

A jelenleg használatos vékony kliens architektúrájú hálózatokhoz képest a NEC VPCC beszerzési költségei mintegy 30%-kal kedvezőbbek, hároméves ciklusra számított üzemeltetési költségei pedig több mint 15%-kal alacsonyabbak. A hagyományos PC-khez viszonyítva 3 év alatt közel 40%-kal kevesebb kiadással kell számolni a beruházónak, ha a NEC VPCC rendszere mellett dönt. Ugyanakkor a hagyományos asztali PC-k 3-4 éves avulási idejével szemben a NEC eszközei 6-7 évig is használhatók maradnak.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés