Connect with us

technokrata

Terjed a mobil-szélessáv és a triple play

Kütyük

Terjed a mobil-szélessáv és a triple play

2008-ban a mobil-szélessávú szolgáltatások, az internet-alapú televíziózás (IPTV) és a triple play csomagok (telefon, internet, televízió) terjedése, valamint a mobilpenetráció folyamatos növekedése, és a fogyasztók védelmének határozott erősödése jellemezte a magyar hírközlési piacot – áll az Európai Bizottság által március 25-én, immár 14. alkalommal közzétett, az Európai Unió és az egyes tagállamok hírközlési piacait vizsgáló éves jelentésben.

Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke a hazai hírközlési piac fejlődését regisztráló bizottsági jelentés kapcsán kiemelte, Magyarországon a mobilpiac növekedése és a mobil-szélessáv térnyerése mellett továbbra is az uniós átlagnál gyorsabb a vezetékes szélessávú internetszolgáltatások terjedése.

A mobilpiacot illetően a jelentés hangsúlyozza, hogy 2008-ban folytatódott az előfizetők számának növekedése; a penetráció jelentősen, több mint 10 százalékponttal nőtt. További pozitív tendencia, hogy az ügyfélszámon belül 39 százalékra emelkedett az előfizetéses (post-paid) díjcsomagok aránya.

A szélessávú szolgáltatások kapcsán a jelentés megállapítja, hogy a 2008. júliusi adatok szerint a 27 tagállam átlagában 100 főre 21,7, míg Magyarországon 15,7 vezetékes szélessávú előfizetés jutott. Hazánkban ugyanakkor 2007-hez hasonlóan 2008 első felében is az EU 27-ek 7,8 százalékos növekedési ütemét meghaladó mértékben, 10,4 százalékkal nőtt a vezetékes szélessávú vonalak száma. A kábel- és ADSL-szolgáltatók egyaránt kínálnak triple play csomagokat, és bár még nem terjedt el jelentős mértékben, de megjelent a piacon az internet-alapú televíziózás, az IPTV szolgáltatás is, ami 2008 első félévének végén már a lakosság 0,15 százalékát elérte.

A Bizottság a magyar hírközlési szektor egyik legfontosabb fejleményeként értékeli a mobil-szélessávú szolgáltatások elterjedését, hogy a mobil-szélessávú előfizetések száma egy év alatt több mint a kétszeresére nőtt.

Szintén pozitívan értékeli a Bizottság, hogy a digitális átállásról szóló törvény 2007-es elfogadását követően az NHH 2008 márciusában kiírta a vonatkozó frekvenciákra szóló pályázatokat, majd szeptemberben kihirdette az eredményt és 2008 végére elindult Magyarországon a földfelszíni digitális televíziózás és a mobiltelevíziózás is.

A jelentés kiemeli a fogyasztók védelme érdekében elfogadott jogszabályi és szabályozói lépéseket. Az Országgyűlés egyrészt elfogadta a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szóló törvényt, másrészt úgy módosította az elektronikus hírközlési szolgáltatás minőségének a fogyasztók védelmével összefüggő követelményeiről szóló kormányhatározatot, hogy többek között előírta az internetszolgáltatók számára, hogy előfizetőiket megfelelően tájékoztassák szolgáltatásaik minőségéről, különös tekintettel a garantált le- és feltöltési sebességekről. A jelentés szól az NHH kezdeményezésére az inkumbens szolgáltatók és számos alternatív szolgáltató között létrejött megállapodásról, mely az internetszolgáltatók közötti váltást könnyíti meg az előfizetők számára.

A bizottság pozitívan értékeli az NHH által a helyi hurok átengedésének (LLU – local loop unbundling) fellendítése érdekében tett lépéseket, figyelemmel arra, hogy a helyi hurok teljes, vagy részleges átengedése kulcsfontosságú a hírközlési szektor, azon belül is a szélessávú szolgáltatások versenyében. Az új referencia hurokátengedési ajánlat szeptemberi elfogadásának köszönhetően az LLU havidíja jelentős mértékben, az uniós átlag alá csökkent, mind a teljes, mind a részleges átengedés esetében. Bár az LLU-piac egyelőre kicsi, 2006 óta folyamatosan bővülő tendenciát mutat, melyet tovább erősíthet az NHH intézkedése.

A vezetékestelefon-szolgáltatások területén a jelentés 2007-hez hasonlóan ismételten a penetráció és a forgalom csökkenéséről számol be. Megállapítja, hogy 2008-ban mind nagykereskedelmi, mind kiskereskedelmi szinten ténylegesen is hozzáférhetővé vált a telefon-előfizetés nélküli csupasz DSL-szolgáltatás, és előrelépésként értékeli, hogy az országos és a vidéki DSL-lefedettség aránya közötti különbség 2008-ban tovább csökkent.

A Bizottság az NHH tevékenységével kapcsolatban kiemeli a 2009. január 1-jével alkalmazandó szimmetrikus, költségorientált mobilvégződtetési díjakat, valamint a domináns piaci pozícióval rendelkező vezetékes vonali szolgáltatók által felszámított összekapcsolási díjak jelentős, átlagosan 20 százalékos csökkentését is.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés