Connect with us

technokrata

Nagy Kék tűzijáték a Wall Street felett

Dotkom

Nagy Kék tűzijáték a Wall Street felett

Minden várakozást felülmúló számokkal robbantott az IBM.

Az IBM Corp. alaposan rácáfolva az elemzők fanyalgó várakozásaira 26 százalékkal, 2,32 milliárd dollárra bővülő nettó nyereségről számolt be első negyedéve után. Az árbevétel 11 százalékkal, 24,5 milliárd dollárra nőtt, ami szintén jobb a szakértők 23,7 milliárdos várakozásainál. A szép számokat az sem csúfítja el, hogy a kék rózsás cég sok hasznát látta a dollár gyengülésének – enélkül a forgalom csak 4 százalékkal bővült volna. Ez ugyanis azt bizonyítja, hogy jól osztja meg tevékenységét a hazai és a nemzetközi piac közöttEz volt a második olyan negyedév, amelyben az IBM más vállalatokhoz képest viszonylag immunisnak bizonyult a hitelválsággal szemben, annak ellenére, hogy ügyfelei jelentős része éppen a legnagyobb buktákat elszenvedő pénzügyi szektorból kerülnek ki. Mark Loughridge, a társaság pénzügyi igazgatója azzal magyarázza a jelenséget, hogy a cég bevételének nagyjából felét hosszabb távú szerződések alapján kapja, amelyekben éves szolgáltatási díjat fizetnek neki ügyfelei. Ez sokkal stabilabb bevételforrás, mint amit az egyszeri üzletek hoznak.

Mindezek alapján a pénzügyi főnök szerint a kék rózsás cég legalább 8,50 dollár egy részvényre eső eredményt fog elérni 2008-ban, szemben a szakértők 8,25-ös várakozásával. A társaság a tőzsdezárás után tette közzé gyorsjelentését, ám a befektetők sejthettek valamit, mert tegnap az általános optimizmus közepette majdnem 3 százalékkal ugrott meg az IBM-részvények árfolyama.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés