Connect with us

technokrata

A bankrabló, akinek füléhez nőtt a mobilja

Kütyük

A bankrabló, akinek füléhez nőtt a mobilja

Ilyen esetről sem nagyon hallhattunk még az eddigiekben.

Az Egyesült Államokbeli Alabamában a napokban kiraboltak egy bankot, mely hír önmagában véve még nem lenne különösebben érdekes, azonban az elkövetés körülményei mégis azzá teszik. Történt ugyanis, hogy emberünk úgy sétált be a bankba, hogy közben telefonált.

A fickó egyik kezében tehát egy mobiltelefon, a másikban pedig egy pisztoly volt. Ez utóbbival a pénztárban lévő pénz átadását követelte az alkalmazottaktól, de eközben sem tette le egy pillanatra sem a mobilját. Azt egyelőre nem tudni, hogy kivel folytatott beszélgetést a rabló, de könnyen elképzelhető, hogy egy társával állt folyamatos kapcsolatban.

A 20-25 esztendős elkövetőt megörökítették a biztonsági kamerák, az azonosítás azonban így sem túl könnyű. A hatóságoknak talán többet segít majd a körzetben a rablás idején lebonyolított mobil hívások vizsgálata.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés