Connect with us

technokrata

Ólomkatonák a Kristálycsarnokból

Dotkom

Ólomkatonák a Kristálycsarnokból

Ólomkatonák árusításába kezdett az interneten két fiatal – ifj.

Drozdy Győző és Balatincz László -, akik e célból ötszázezer forintos jegyzett tőkével nemrég meg is alapították a Kristálycsarnok Kereskedelmi Kft.-t. Nyugat-Európában nagy népszerűségnek örvend az ólomkatonák gyűjtése, s komoly versenyeket, bajnokságokat rendeznek velük. Nálunk viszont kevesen foglalkoznak e termékek forgalmazásával, a gyűjtők, játékosok pedig az ország más-más pontján élnek – ennek alapján fogant meg az internetes kereskedelem ötlete a két barát fejében, akik egyébként maguk is szívesen időznek katonáik társaságában – mesélte az ügyvezető, ifj. Drozdy Győző.

Egyelőre az angol gyártó, a Games Workshop honlapján lehet megtekinteni a figurákat; a vásárlóknak hosszas böngészésre kell felkészülniük, hisz mintegy 1500 figura, illetve további “kiegészítők” (például kéz, láb és egyéb kellék) közül lehet válogatni. Néhány hét múlva azonban már az ifjú magyar vállalkozók www.kristalycsarnok.hu oldalán is megnézhetjük a választékot, amelyben néhány saját készítésű figura is helyet kapott.

Az ólomkatonákkal való foglalatosság igazából három tevékenységet takar: van egy gyűjtögetős része, amelynek keretében a megszállottak gyűjtögetik a katonákat, illetve “építik”, szépítik azokat, az ehhez szükséges kellékek (úgymint az ecsetek, a festékek, a műfüvek és a különböző tereptárgyak) is megtalálhatóak a virtuális boltban. Ezek segítségével tehát mindenki saját elképzelése szerint formálhatja az alapkészlet darabjait – magyarázza ifj. Drozdy, aki szerint nem muszáj az alapkészletet megvásárolni, azt egyénileg is össze lehet rakni. A gyűjtögetés, díszítés mellett van egy stratégiai játék funkciója is a kellékeknek: kicsit olyan ez, mint a sakk – jegyzi meg az egyetemi tanulmányai mellett az ügyvezetést is ellátó Drozdy. Az összeállított seregek (amelyek összetételében szintén nagy az alkotók szabadsága) egy, a “boltban” ugyancsak beszerezhető terepasztalon, meghatározott szabályok szerint, aztán összecsaphatnak. Az ólomkatonásdi elég nagy helyet igényel, a “csatatér” (vagyis a terepasztal) mérete 2-3 négyzetméter.

A nem mellesleg kiváló közösségteremtő erővel bíró játék hazai térhódítása ugyan még csak a kezdeteknél tart, ám ifj. Drozdy a “legjobbakat reméli” a most indult kereskedéstől. Optimális esetben egyébként 3-4 napon belül, a legrosszabb esetben pedig három héten belül kiszállítják a figurákat, amelyek ára – épp az internetes kereskedelem “jóvoltából” – a lehető legolcsóbb – tette hozzá a vállalkozó, aki azt is kiemelte, hogy idővel szeretnék lehetővé tenni azt, hogy az érdeklődők ne csupán egy virtuális felületen válogathassanak a figurák közül, hanem élőben is megtekinthessék azokat.

A kiváló közösségteremtő erővel bíró játék hazai térhódítása még csak a kezdeteknél tart, de a cég ügyvezetője a legjobbakat reméli a most indult kereskedéstől



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés