Új generációs szoftverek: vége az ingyen menetnek

A Pentium 4 Prescott változatánál egyértelműen bebizonyosodott, hogy az órajel-emeléssel elérhető teljesítménynövelés határaihoz értünk – a még nagyobb számítási erőt már nem lehet elérni a frekvencia további húzásával anélkül, hogy ne kerülnénk szembe igen komoly melegedési és fogyasztási problémákkal. Ezért mind az AMD, mind az Intel úgy döntött, hogy eljött az ideje a párhuzamos adat- és utasításfeldolgozás továbbfejlesztésének – bevezették a kétmagos processzorokat. Ezekben két ugyanolyan teljesítményű lapka került egyetlen tokozásba, és a gyártók, látván a felhasználói oldalról jelentkező érdeklődést, úgy döntöttek, hogy tovább növelik a magok számát. Már ma is kapható négymagos kialakítású CPU, de nemsokára a 8 magos változatok is megjelennek.

Elmaradt ugyanakkor egy jelentős változás, ám nem hardveres téren: a szoftverfejlesztők jelentős része még mindig nem alkalmazkodott az új mikroarchitektúrához. Márpedig „az ingyen menetnek vége”, közölte nemrég az Intel. Shekhar Borkar, a vállalat képviseletében azt nyilatkozta, hogy a programozók előtt egy hasonló jelenség kezd kibontakozni, mint amit a hardverek területén a Moore-törvény biztosít immár évtizedek óta. Borkar szerint a szoftvereknek kétévente meg kell duplázniuk a párhuzamosság mennyiségét, ami így ugyan eléggé furcsán hangzik, de a tömör összefoglalása annak a folyamatnak, ami a többmagos rendszerekre optimalizált alkalmazások világába vezeti a számítástechnikát.

Persze, ha olyan egyszerű lenne a feladat, akkor nem szólnának ennek az átállásnak a szükségességéről már vagy két éve a szakmai viták. Mert míg szerveroldalról jóval könnyebb többmagos futásra optimalizálni egy-egy szoftvert, az asztali környezetben teljesítő programok ennél bonyolultabbak. Borkar szerint két lehetőség van: a programok és a rendszerek egyaránt becslést végezhetnek arra vonatkozóan, hogy a felhasználónak melyik task esetén van szüksége nagyobb teljesítményre, és ennek megfelelően rendelik hozzá a hardveres erőforrásokat a programokhoz. Az viszont kizárt, hogy még sokáig fennmaradjon a jelenlegi viszony – a magok számának szaporodásával, az órajelek közel fixen maradásával már nem válnak gyorsabbá a programok csupán azért, mert újabb processzorral futtatják őket.

Nem csak az Intel látja a fejlődés útját, hanem a Microsoft is. Redmond a másfél hete tartott WinHEC konferencián hasonló irányvonalat fogalmazott meg a fejlesztők előtt. Az óriásvállalat véleménye szerint a többmagos architektúrákra való átállás szoftverfejlesztés szempontjából a legjelentősebb változás, amit az elmúlt 20-30 évben meg kellett tenniük a programozóknak. Ehhez pedig az operációs rendszernek is igazodnia kell – habár a Windows Vistát úgy tervezték, hogy több végrehajtási szálat is tudjon kezelni, de például a nem is olyan távoli jövőben piacra kerülő 16 magos CPU-k erejét már nem tudja kiaknázni. Ezért a következő Windows alapvetően más lesz a mostanihoz képest, nyilatkozta a cég képviseletében Ty Carlson.

Ugyanakkor az Intel szerint habár a szoftverfejlesztő vállalatok, mint a Microsoft, látják a változások szükségességét, nem mozdulnak elég gyorsan. „Csak beszélnek, rengeteget beszélnek róla, de nem sokat tesznek érte.” – mondta Borkar. Az Intel szakembere szerint még az ilyen óriáscégeknek is gyorsabban kellene alkalmazkodniuk a változó hardveres környezethez. Borkar ennek ellenére biztos abban, hogy az iparág meg fog felelni a kihívásoknak – ha más miatt nem is, a kompetetív környezet miatt mindenképp.