Connect with us

technokrata

Fát is kapunk a Dell PC-je mellé

Smart home

Fát is kapunk a Dell PC-je mellé

Laptoponként egy, asztali gépenként 3 angol fontba kerül egy fa, amely felveszi a számítógépünk működéséhez szükséges elektromosság által generált szén-dioxid mennyiséget.

Európába is átültette a Dell új környezetvédelmi programját, melyhez különböző összegekkel maguk a vásárlók járulhatnak hozzá. A „Plant a Tree for Me” projekt keretében a fogyasztóknak lehetőségük van az új gép vásárlása mellett egy-egy faültetést is szponzorálni.

Az öreg kontinensen laptoponként egy, asztali gépenként pedig három angol fontnak megfelelő extrával lehet támogatni a környezetvédelmi akciót. A vállalat az így beszedett pénzből fákat ültet, melyek arra hivatottak, hogy átalakítsák a számítógép egész élettartama alatt felvett elektromosság előállítása során termelődő szén-dioxid mennyiséget.

A védelmi bővítéssel a Dell nagyobb szerepet vállal az üvegházhatás csökkentésében, és kiterjeszti környezeti politikáját is. A vállalat tervei között szerepel, hogy az elkövetkezendő öt év során 15 százalékkal csökkenti szén-dioxid kibocsátását. Az elképzelések szerint figyelemmel kíséri majd gyártóüzemeinek üvegházgáz-termelését, az adatokat pedig a termelési döntéshozatal során használja fel.

A vállalat IdeaStorm weboldalán szintén hozzákezdett a felhasználói információk begyűjtéséhez, amely alapján létrehozhatja a világ legzöldebb PC-jét. „Célunk egyszerű és világos” – mondta Michael Dell, a vállalat egyik atyja. „Átvesszük a vezetést iparágunk környezetvédelmi szabványainak megalkotásában, amely tükrözi elkötelezettségünket fogyasztóinkkal, szállítóinkkal és befektetőinkkel szemben.”

A Greenpeace listáján a Dell a negyedik legzöldebb gyártó. A környezetvédelmi szervezet üdvözölte a vállalat újrahasznosító programját, de jelezte, hogy a cég továbbra is használ PVC és brómozott égésgátló anyagokat a gyártás során.

Mint ismert, az Európai Unió 2020-ig 20 százalékkal kívánja csökkenteni a széndioxid-kibocsátást. Becslések szerint világszerte az országok GDP-jének 0,1-1,0 százalékát emészti fel az üvegházhatás elleni küzdelem. Viszont, ha semmit sem tennének ennek érdekében, hanem tudomásul vennék a felmelegedést, az tartós károkat okozna a világgazdaságnak, és a globális GDP akár 20 százalékát is elvinné.



Szólj hozzá!

További Smart home

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés