Connect with us

technokrata

Már a Nokia 5700-át is hamisítják!

Kütyük

Már a Nokia 5700-át is hamisítják!

Kínában ma már szinte minden féle és fajta mobiltelefont hamisítanak.

A másolásra és hamisításra szakosodott kínai cégek előszeretettel veszik kezelésbe a legnagyobb mobilgyártó, a Nokia különböző készülékeit. Ezúttal a Nokia 5700 került terítékre, mely jobb sorsra érdemes telefon másolata ezúttal Nokla 5700 néven került forgalomba, tehát az eredeti és a másolt modell nevét illetően mindössze egyetlen betűnyi különbség fedezhető fel.

A 89 gramm tömegű, hagyományos kialakítású Nokla 5700 106 milliméter hosszú, 47,5 milliméter széles és 15,8 milliméter vastag. Míg az eredeti Nokia modellben egy 2,2 colos képátlójú TFT kijelző teljesít szolgálatot, addig ebben az új jövevényben egy óriási, 2,6 colos panel kapott helyet, mely a kínai szokásoknak és elvárásoknak megfelelően érintésérzékeny. A QVGA, vagyis 320×240 pixeles felbontású display 16 millió színárnyalat büszke birtokosa.

Mint ismeretes, a Nokia 5700-ban az oldalsó élre került kamera 2 megapixeles felbontású. Ezzel szemben a Nokla 5700 kamerája a hátlapban található és mindössze 1,3 megapixeles fotók készíthetők vele. Az LCD felett egyébként egy kiegészítő kamera is fellelhető, mely értelemszerűen elsősorban a videóhívásokhoz használatos. A sztereó FM rádiós Nokla 5700 belső memóriája microSD (TransFlash) szabványú memóriakártyákkal bővíthető.

A kínai csodabogár ára egyelőre ismeretlen, de minden bizonnyal jelentősen elmarad az eredeti Nokia 5700 ára mögött.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés