Connect with us

technokrata

Ilyen tűzijáték még nem volt!

Kütyük

Ilyen tűzijáték még nem volt!

Az idei tűzijátékot most először mind a három hazai mobil operátor ügyfelei nézhetik majd készülékeiken.

WAP-on is közvetíti a TV2 az idei augusztus 20-ai tűzijátékot, így azt arra alkalmas készülékkel bárki megnézheti, sőt meghallgathatja a hozzá tartozó zenét. A mobil televíziózás hazai történetében ez nem csupán az első szabadtéri közvetítés, de az első alkalom is, amikor mindhárom magyar mobil szolgáltató ügyfelei bekapcsolódhatnak. Így a csatornának köszönhetően már annak sem kell lemondania az élményről, aki személyesen nem tud részt venni a budapesti ünnepségen.

A TV2 a Miniszterelnöki Hivatal közreműködésével élőben közvetíti a wap.tv2.hu oldalon az idei Szent István napi tűzijátékot, amely a tervek szerint minden eddiginél színvonalasabb és biztonságosabb programot kínál.

A korábbi évekkel ellentétben idén hat helyszínről – a Lánchíd, a Citadella, az Erzsébet híd két helyszíne mellett a Margit híd és a Lánchíd, illetve a Szabadság híd és a Petőfi híd közötti két uszályról – lövik majd fel a rakétákat. Ennek köszönhetően a helyszínen a nézők a Petőfi hídtól a Margit hídig a korábbi 1.500 méteres helyett 3.700 méternyi partszakaszon élvezhetik a látványt. A műsor során 15 új, Magyarországon még soha nem látott látványelemet mutatnak majd be, ezeket közvetíti a TV2 a hagyományos televízió mellett mobil TV-n keresztül is a távollévőknek.

A mobiltelevíziós közvetítés azonban a helyszínen tartózkodók élményét is fokozhatja: mivel a tűzijáték zenéjét is magába foglalja, aki a 20, egyenként 100 decibeles hangtoronytól távolabb állva nem hallja tisztán az aláfestést, az a wap.tv2.hu-ra klikkelve javíthat az összhatáson.

A nagyszabású tűzijáték lesz Magyarországon az első olyan műsor, amelyet mindhárom mobilszolgáltató előfizetői élőben követhetnek figyelemmel az arra alkalmas készülékeikkel. ˝A TV2 alkalmazkodva a digitalizáció fejlődésének üteméhez különös figyelmet fordít arra, hogy az általa gyártott és sugárzott minőségi műsorok ne csak a televízió képernyőjén legyenek elérhetőek, hanem azokat a nézők bárhol és bármikor megnézhessék a csatorna internetes illet WAP oldalán. Külön öröm számomra, hogy azt követően, hogy 2005-ben a kereskedelmi csatornák közül elsőként a TV2 Megasztár című műsorának döntőjét lehetett élőben figyelemmel kísérni 3G technológia segítségével, 2007-ben Magyarországon ismét úttörő szerepet vállalva részesei lehetünk annak, hogy immár mindhárom mobilszolgáltató ügyfelei számára élőben váljon elérhetővé a nemzeti ünnep kapcsán sugárzott televízióműsor˝ – nyilatkozta Fülöp Tamás, a TV2 üzletfejlesztési és digitális média igazgatója.

Liptay Gabriella, a T-Mobile kommunikációs igazgatója kifejtette, hogy a T-Mobile ügyfelei ˝egy arra alkalmas mobiltelefonnal a jelenleg is díjmentes élő televíziós adásokhoz hasonlóan ingyenesen nézhetik majd a tűzijáték közvetítését. Az élő televíziós közvetítést 2003-ban Magyarországon elsőként bevezető T-Mobile és a TV2 jó partnerségének köszönhetően a szolgáltató ügyfelei már eddig is számos, a TV2-n sugárzott műsort – például Megasztár döntők, Sztárok a jégen döntő – követhettek mobiljukon˝.

Dr. Majorosi Emese, a Pannon sajtó- és információs igazgatója rámutatott, hogy ˝a Pannon minden ügyfele ingyen nézheti a WAP-on a budapesti tűzijátékot, adatforgalmi díjat és percdíjat sem kell fizetni az augusztus 20-i esti programért. A Pannon hazánkban elsőként tette elérhetővé a televíziós adásokat a mobilon, 2002-ben a TV2-vel együttműködésben a Tények és Napló műsora volt Magyarország első GSM televíziós adása. Az azóta eltelt évek technikai fejlődésének köszönhetően ügyfeleink gyorsan és kényelmesen élvezhetik a televíziós adásokat, így a mostani tűzijátékot is˝.

˝A Vodafone és a TV2 együttműködésének köszönhetően a ügyfeleink az augusztus 20-i tűzijátékot 3G képes, megfelelő WAP beállítású mobiltelefonon keresztül élőben követhetik díjtalanul, mindössze a mindenkor érvényes adatforgalmi díjat kell megfizetni. A mobilos közvetítés több útvonalon is elérhető lesz, nemcsak a TV2 WAP portálján, hanem saját mobilportálunkon is, a Vodafone live!-on, – mely Magyarország legszéleskörűbb tartalomkínálatával rendelkezik, több tízezer felhasználóval – a Mobil TV rovatban is. A szélessávú (3G/HSDPA) adatszolgáltatások területét a jövőben is kiemelten fontosan kívánjuk kezelni˝ – tette hozzá Nigel Thorpe,a Vodafone Vállalalati Kapcsolatok Igazgatója.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés