Connect with us

technokrata

Sürgősen csökkenteni kell az SMS és adat-roaming tarifákat!

Kütyük

Sürgősen csökkenteni kell az SMS és adat-roaming tarifákat!

Az EU-ban tavaly óta már kedvezményes áron mobilozhatunk, de az SMS-ek és az adat szolgáltatások még mindig irreálisan drágák.

Az európai mobiltelefon szolgáltatóknak sürgősen és jelentős mértékben csökkenteniük kell az SMS- és az adat-roaming tarifákat, jelentette ki Brüsszelben Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke, aki ebben az évben az európai szabályozók csoportjának (European Regulators Group – ERG) elnöke is. Pataki az ERG május végén, Vilniusban tartott plenáris ülésének eredményeiről számolt be a nemzetközi sajtótájékoztatón. Mint mondta, a litván fővárosban a 27 tagállam hírközlési hatóságait tömörítő ERG számos kérdésben közös álláspontot alakított ki és ez alapján hamarosan több konkrét javaslatot tesznek az Európai Bizottságnak.

Roaming
A sajtótájékoztatón Pataki elmondta, hogy az ERG áttekintette a roamaing tarifák alakulását. Az ERG megállapította, hogy bár a tavaly nyári szabályozás eredményeképpen a hang roaming tarifák 2007 szeptembere és 2008 márciusa között az előírt szintre csökkentek, de a célokkal ellentétben a piacon nem alakult ki árverseny. A szolgáltatók ezen a területen nem versenyeznek, a tarifák éppen a megállapított felső határ alatt vannak és nem jelent meg a fogyasztók igényeit kiszolgáló tarifa-innováció sem. A vizsgálat tanúsága szerint az SMS-tarifák a többszöri felszólítás ellenére sem csökkentek, s továbbra is a költségek többszörösére rúgnak, miként az extrém magas adat-roaming árak is, melyek számlái sok esetben sokkolják a fogyasztókat.

Mindezek alapján az ERG azt javasolja az Európai Bizottságnak, hogy tartsa fenn a beszéd alapú roaming díjakra 2007-ben bevezetett szabályozást, és azt terjessze ki az SMS tarifákra is. Az ERG álláspontja szerint azonban az adat-roaming egy alapvetően új és még csak elterjedőben lévő szolgáltatás, a beavatkozásnak nagyon körültekintőnek kell lennie, hogy a szabályozás ne korlátozza a piac fejlődését. Ugyanakkor a fogyasztók érdeke megköveteli a tisztességes árazást, az átlátható tarifákat és a megfelelő számlázási egységek alkalmazását. Amennyiben ezeknek az elvárásoknak a szolgáltatók továbbra sem felelnek meg, akkor a szabályozóknak a fogyasztók érdekében közbe kell lépniük, hangsúlyozta Pataki.

Mobil végződtetési díjak
Az ERG megállapította, hogy a mobil szolgáltatók által alkalmazott végződtetési díjak az elmúlt négy évben a szabályozás hatására mintegy 40 százalékkal csökkentek az Unióban és mérséklődött az egyes országokban alkalmazott végződtetési díjak közötti különbség is. Az ERG szerint a csökkenés a következő három évben megismételhető lesz. Az ERG szerint nem kell radikális változtatás a szabályozásban, azt javasolják a Bizottságnak, hogy a szabályozás a jövőben is a hatékonyan működő szolgáltató költségeire épülő költségmodellen alapuljon, de maradjon kellően rugalmas és vegye figyelembe a lehető legjobb gyakorlatokat és a nemzeti sajátosságokat is.

Magyarországon az NHH a 2004 elején még 33-39 forint közötti végződtetési díjakat mára 20 forint körüli, az EU átlag alatti szintre csökkentette. A hatóság 2006-os határozata szerint 2009 január elsejétől a három magyarországi mobil szolgáltató hálózatában a végződtetési díj egységegesen 16,84 forint lesz percenként. Ez azt jelenti, hogy a három magyar szolgáltató végződtetési díjai 2004 vége és 2009 eleje között átlagosan 50 százalékkal csökkennek.

Földrajzi piacok megállapítása
Az ERG megállapítása szerint az egyes tagállamokon belül, a szabályozás földrajzi alapon történő differenciálása fontos lépés a további dereguláció és a mainál célzottabb, a regionális különbségeket jobban figyelembe vevő szabályozás felé. Az ERG álláspontja szerint a lépés egyértelműen erősítené a versenyt, és számos előnnyel járna az új szolgáltatások és szolgáltatók, valamint a fogyasztók számára is. Az ERG a most kialakított közös álláspontját konzultációra bocsátja.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés