Connect with us

technokrata

Meddig marad álom az elektronikus közigazgatás?

Laptop

Meddig marad álom az elektronikus közigazgatás?

Új modellen alapuló megoldás.

Damoklész kardjaként lebeg az önkormányzatok feje felett az egyszer már módosított, végső határidő: 2009. január 1. Ezt követően már kizárólag elektronikus aláírási funkciókat is megvalósító iratkezelési szoftvert (ISZ) lehet használni a 24/2006. (IV.29.) BM-IHM-NKÖM együttes rendelet követelményei alapján, hogy mind a kiadmányozási, mind az érkeztetési funkciókat elektronizálni, lehetőség szerint automatizálni lehessen. Az idealizált elektronikus közigazgatás azonban részben a szűkös pénzügyi keretek, részben pedig a tájékozatlanság miatt sok önkormányzatnál még továbbra is álom marad, holott mindkettőre megvan a megoldás.

Az E-Group SDX kriptográfiai termékcsaládjánál, amely több elterjedt iratkezelési szoftverbe integrálva is elérhető (természetesen az E-Group saját fejlesztésű eDOX rendszerében is), már a kezdetek óta a nagyvállalati, közigazgatási tömeges felhasználást szem előtt tartva zajlott a tervezés, fejlesztés, tesztelés. A sokéves tapasztalat alapján az E-Group kidolgozott egy aláírás szolgáltatási modellt (ASP – Application Service Provider vagy SaaS – Software as a Service), amelynek célja, hogy megkönnyítse a kriptográfiai technológia bevezetését a kezdeti költségek jelentős lefaragása, illetve az üzemeltetéssel járó nehézségek átvállalása révén. E digitális aláírási ASP szolgáltatást EASPX (Elektronikus aláírás ASP XML expert) szolgáltatásnak nevezzük.

A megoldásnak köszönhetően az önkormányzatoknak nem kell megvenni a szerver oldali modulokat, illetve beletanulni az üzemeltetés rejtelmeibe, hanem szolgáltatásként, outsourcing módon tudják igénybe venni azt, mégpedig forgalomarányos, illetve átalánydíjas számlázás mellett. A legnagyobb forgalommal járó folyamatok (pl. ügyfél elektronikusan aláírt beadványát ellenőrzi, az önkormányzat érkeztető aláírást helyez el a beadványon, az önkormányzat papír alapú dokumentumokat elektronizál, hitelesít és archivál, elektronikus számlákat bocsát ki tömegesen) a szerver oldalon futnak le, míg a kliensnek csak a kiadmányozási feladatkör marad, de bizonyos feltételek mellett ezek is igénybe vehetők szolgáltatásként.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés