Connect with us

technokrata

A cégek nem szeretik a radikális változtatásokat

Dotkom

A cégek nem szeretik a radikális változtatásokat

A munkaerő-leépítés helyett a hatékonyságnövelés lehet a hatékony válasz válság idején – derül ki a Canon európai vállalatvezetők körében végzett felméréséből.

A drasztikus költségcsökkentés és elbocsátási hullám helyett a termelékenység és a hatékonyság növelése lehet a megfelelő válasz a válságra. A radikális változások helyett inkább a kisebb, de folyamatos átalakítások a célszerűbbek – legalábbis ez derül ki a Canon, a digitális képalkotási technológiák egyik vezető vállalatának megbízásából készült felmérésből. Igaz, ebből az is kiderül, hogy az Európa-szerte megkérdezett mintegy 1800, közintézménynél és magánvállalatnál dolgozó vezető mintegy 70 százaléka hajtott végre szervezeti változásokat. A többség egyébként optimista az elkövetkező hónapokat illetően, ugyanakkor az is elgondolkodtató, hogy egyharmaduk úgy nyilatkozott, cége nincs felkészülve a következő 12 hónapra. A hazai piac egy kicsit eltér az európai átlagtól, nálunk ez az arány mintegy 50 százalék volt, mi egyébként a felmérés szerint hajlamosabbak vagyunk rövid távú célokat követni azért, hogy fennmaradjon a nehéz időkben is a vállalat. Elkülönül a motiválás módszere is az egyes országokban: a pénzjutalom a cseh, finn, francia, lengyel és magyar társaságoknál jellemzőbb, míg a brit, dán, holland és osztrák munkáltatók szerint az elismerés más formái lehetnek a leghatékonyabb ösztönző eszközök. Feltételezve, hogy az európai gazdaság javuló tendenciája folytatódik, a szervezetek első számú prioritása továbbra is belső folyamataik felülvizsgálata, de a létszámbővítés és az oktatás is előkelő helyen áll.

Az informatikát a legtöbben a hatékonyságjavítás egyik fontos részének tekintik, ugyanakkor elismerik, hogy a költségmegtakarítás egyik legegyszerűbb módja az ilyen kiadások csökkentése. A felmérés szerint a válaszadók 81 százaléka csökkentette vagy hagyta változatlanul a múlt év egészét tekintve informatikai kiadásait. A többség viszont azt is elfogadja, hogy új technológiai beruházások növelhetik a hatékonyságot és középtávon csökkenthetik a kiadásokat is.

Az előrejelzések szerint 2010 második felében élénkülhet az irodai nyomtatók piaca a kontinensen, igaz, rövid távon arra lehet számítani, hogy a vállalatok további költségcsökkentő intézkedéseket hoznak – nyilatkozta Moravcsik László, a Canon Hungária ügyvezető igazgatója. A cégvezető szerint a hazai piac is ebbe az irányba mutat, itt bővülésre nem igazán lehet számítani, bár piaci rést jelent, hogy vannak cégek, ahol a régi nyomtatók már cserére érettek, és ezek beszerzését összekötik az esedékes informatikai fejlesztéssel.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés