Connect with us

technokrata

Újra beszálltak Skype-be az alapítók

Dotkom

Újra beszálltak Skype-be az alapítók

Visszavásárolják a Skype egy részét az alapítói.

A Skype alapítói visszavásárolják az internetes telefonüzletág egy részét attól a befektetési csoporttól, amely korábban vette meg a céget és egyúttal visszavonja a vádakat az eBay és a befektetési társaság ellen – tudta meg a Bloomberg.

A Joltid Ltd. – az alapítók, Niklas Zennstrom és Janus Friis cége -, amely 2005-ben adta el a Skype-ot az eBay-nek, 14 százalékos részesedést vesz a a társaságban. A vállalat többi része a Silver Lake befektetési társaság kezében marad.

Mint a Napi Gazdaság korábban megírta, Zennstromék cége több keresetet is benyújtott a Skype és a befektetők ellen. Korábban azzal vádolták az eBayt, hogy megsértették a lincencszerződést, majd később amiatt indítottak keresetet, mert szerintük bizalmas információkat lopott, emellett megszegte kötelezettségeit a cég.

Az eBay korábban nagyjából kétmilliárd dollárért jutott a Skype többségéhez, bár a vételár nem tartalmazta a mögöttes forráskódokat. Emiatt a Skype-nak korábban a Joltid Ltd.-től kellett lincenszelni a forráskódot. A két cég több pert is folytatott a szoftver-engedélyeztetési eljárás miatt.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés