Connect with us

technokrata

Benézte az APEH, tévedésből listán a világcég

Dotkom

Benézte az APEH, tévedésből listán a világcég

Mindössze 39 forint hátralék és az AEGON Magyarország nyugdíjpénztárának téves címzése miatt két hétig az APEH adóslistáján volt a francia tulajdonú Sonepar Magyarország villamossági nagykereskedelmi cég; a társaság az ügyben jogi lépéseket fontolgat – közölte a Sonepar Magyarország PR-cége az MTI-vel kedden.

Az öt évvel ezelőtt 39 forint hátralékkal kezdődő ügy október végén, az időközben több mint 10 ezer forintra emelkedett tartozás megfizetésével lezárult, de a nyugdíjpénztár téves címre küldte az értesítést a végrehajtó hatóságnak a tartozás rendezéséről. Ezért került a cég két hétre az APEH nyilvános végrehajtási listájára.

Az évi közel hétmilliárd forint forgalmú cég pénzügyi szakértői vizsgálják az okozott kárt, és annak mértéke alapján döntenek a szükséges jogi lépésekről.

Néhány beszállító az adóslistára hivatkozva felfüggesztette a szállítást, így értesült a Sonepar ügyvezető igazgatója, Muhari Márton az ügyről. Az ügyvezető az MTI kérdésére elmondta, hogy – különös tekintettel az eddigi enyhe télre – az év utolsó időszakában hajráznak az építtetők, és az éves forgalom 16-18 százalékát is elérheti az utolsó negyedévben a havi forgalom. Hozzátette: elsősorban nagy nemzetközi beszállítók nem szállították ki a megrendelt árut az adóslista miatt.

Tovább

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés