Connect with us

technokrata

Repülőrajtot vett az IBM

Kütyük

Repülőrajtot vett az IBM

A várakozásokat meghaladó negyedik negyedéves profitról számolt be az IBM Corp.

, a világ legnagyobb számítástechnikai szolgáltatója, és javította 2010-es előrejelzését. A nettó nyereség kilenc százalékkal, 4,81 milliárd dollárra ment fel az egy évvel korábbihoz képest, egy százalékkal, 27,2 milliárd dollárra bővülő árbevétel mellett. A részvényenként 3,59 dolláros eredmény tíz centtel haladta meg a Reuters által megkérdezett szakértők prognózisát. Két-két százalékkal bővült a szolgáltatási és a szoftverfejlesztési ágazat árbevétele, a hardverértékesítés viszont négy százalékkal zsugorodott.

Néhány nagy üzletet az év utolsó hónapjaiban kötöttünk meg, ezek igazából csak 2010-ben hozzák meg eredményüket – nyilatkozta Mark Loughride, az IBM pénzügyi igazgatója. Ezért arra számítanak, hogy a szoftverlicenc-eladások két számjegyű ütemben nőnek az első negyedévben. Ez a divízió egyébként csaknem háromszorosára bővítette forgalmát 2000 óta.

Az IBM 11 dolláros részvényenkénti eredményt vár 2010-ben, ami egy dollárral lenne több a tavalyinál és 1,1-del a tavalyelőttinél. A vállalat korábban 10-11 dollárt jelzett előre, ám vannak olyan szakértők, akik szerint még az új prognózis is nagyon konzervatív, a cég 11,50 dolláros részvényenkénti profitot is elérhet 2010-ben. Míg 2009-ben a költségcsökkentések javították az IBM eredményét, addig 2010-ben a növekvő forgalom nyit utat a nyereség növelése előtt – mondta Loughride.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés