Connect with us

technokrata

Világválság: a mobilgyártók is szívják a fogukat

Kütyük

Világválság: a mobilgyártók is szívják a fogukat

A pénzügyi válság többek közt a mobilgyártókra is kihat.

A Gartner piackutató cég egészen a közelmúltig még azzal számolt, hogy az idei esztendő folyamán valamivel több mint 10 százalékkal fog növekedni a mobiltelefon piac, ehhez képest a piackutatók most már csak legfeljebb 8 százalékos volumen növekedéssel számolnak. Carolina Milanesi, a Gartner egyik vezető elemzője az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy a mintegy 2 százalékpontos visszaesés hátterében elsősorban a nemzetközi világválság áll, mely főleg Európában és az ázsiai régióban lassítja le a mobilpiac növekedését. Tavaly egyébként mintegy 1,14 milliárd telefont adtak el a gyártók.

Mint arról már beszámoltunk, a világ legnagyobb mobilgyártójaként jegyzett Nokia 2008 harmadik negyedévében 117,8 millió darab mobiltelefont adott el globálisan, ami éves szinten ugyan 5 százalékos növekedést jelent, az ezt megelőző negyedévhez képest viszont 3 százalékos visszaesést. Ezzel a 117,8 milliós eladási darabszámmal a Nokia jelenleg a mobiltelefon piac mintegy 38 százalékát tudhatja magáénak. A Nokia 2007 harmadik negyedévében 39 százalékos, 2008 második negyedévében pedig 40 százalékos piaci részesedéssel rendelkezett. Tovább csökkent az eladott készülékek átlagára, mely a negyedév során 74 euróról 72 euróra esett vissza. Emlékezetes, hogy ez az összeg egy évvel ezelőtt még 82 euró volt.

A Sony Ericsson a napokban arról számolt be, hogy az idei esztendő harmadik negyedévében világszerte mintegy 25,7 millió darab Sony Ericsson mobiltelefon talált gazdára. Összehasonlításképp, az ezt megelőző negyedévben 24,4 millió készüléket adott el a cég, a tavalyi év harmadik negyedévében pedig 25,9 milliós eladást regisztrált, vagyis éves szinten 200 ezer darabos visszaesésre került sor. Ahogy az várható volt, az eladott Sony Ericsson telefonok átlagára tovább csökkent, így most már csak 109 euró. 2007 hasonló időszakában még 120 euró, 2008 második negyedévében pedig 116 euró volt a forgalomba került Sony Ericsson készülékek átlagára. A Sony Ericsson jelenleg egyébként 8 százalékra becsüli saját piaci részesedését.

Az LG közlése szerint az elmúlt negyedévben világszerte mintegy 23 millió darab LG mobiltelefon talált gazdára, ami éves szinten ugyan 5 százalékos növekedést jelent, az előző negyedévhez képest viszont 17 százalékos visszaesést. Az LG vezetői szerint a visszaesés hátterében elsősorban az áll, hogy Indiában, illetve az egyéb fejlődő országokban a vártnál kevesebb készülék talált gazdára.

Tovább

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés