Connect with us

technokrata

Nem várhatók elbocsátások a Magyar Telekomnál

Dotkom

Nem várhatók elbocsátások a Magyar Telekomnál

A Magyar Telekom-csoport azzal számol, hogy 3-5 év múlva is a jelenlegi nagyságrendű munkavállalói kört tudja foglalkoztatni.

Somorjai Éva vezérigazgató-helyettes egy tegnapi beszélgetésen elmondta: nem vár sem leépítéseket, sem nagyobb arányú bővítéseket a társaságnál, ám ez függ egyebek között a vállalat akvizíciós terveinek megvalósulásától is. A cégcsoport jelenleg 10,5 ezer embert foglalkoztat (ebből nagyságrendileg 8000-et Magyarországon, a többit a cég külföldi érdekeltségeinél) s további 3-4 ezer munkaerőt kölcsönöz (főleg az ügyfélszolgálat, illetve az értékesítés terén). A cégcsoporton belül Somorjai elképzelhetőnek tart átcsoportosításokat, aminek eredményeként növekedhet az innovatívabb – például informatikai – területen foglalkoztatottak száma, s ezzel ellentétes folyamat mehet végbe a kevésbé fejlődőképes részeken. Elképzelhető, hogy a szabályozás változása miatt a kölcsönzött munkavállalók egy részét is kiváltják saját munkavállalókkal. Somorjai szerint a jelenlegi pénzügyi válságnak nincs különösebb hatása a Magyar Telekomra, ami jórészt annak köszönhető, hogy alacsony az eladósodottsága. A pénzügyi válság hatása legfeljebb akkor jelentkezhetne, ha csökkenne a vásárlóerő. A társaság azonban – stratégiájának megfelelően – az ezáltal kieső bevételeket új szolgáltatások indításával igyekszik pótolni. A cégnek nincsenek a válsággal kapcsolatos leépítési, megszorítási elképzelései – tette hozzá a társaság humánerőforrásokért felelős vezérigazgató-helyettese. Somorjai Éva szerint az MT különböző programok segítségével támogatja a pályakezdő, illetve a kisgyermekes munkavállalókat, valamint a fogyatékkal élők alkalmazását.

A Magyar Telekom az elmúlt öt év átlagában éves szinten mintegy 10 százalékos létszámleépítést hajtott végre.

A cégcsoportnál éves szinten átlagosan 3 százalék körüli a fluktuáció.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés