Connect with us

technokrata

Két ujjal kezelhető az első Google mobil érintőkijelzője

Kütyük

Két ujjal kezelhető az első Google mobil érintőkijelzője

A T-Mobile G1 rejtett módon olyat is tud, amit hivatalosan nem kellene tudnia.

A világ első Google szoftveres, Android platformos mobiltelefonja, a HTC által kifejlesztett T-Mobile G1 a hivatalos specifikációk szerint egy hagyományos, vagyis egyszerre csak egy ujjal kezelhető érintőkijelzővel rendelkezik. Régóta lehetett olyan pletykákat hallani, mely szerint a készülék a hivatalos állásponttal ellentétben, rejtett módon Multi Touch kompatibilis, egy amerikai programozó most pedig alá is támasztotta ezen vélekedéseket.

Ryan Gardner egy kis nyomozást követően rájött arra, hogy a T-Mobile G1 szerelt, Synaptics-féle érintőkijelző minden további nélkül képes egyszerre akár két ujjat is érzékelni. A bibi csupán az, hogy a készülék szoftverében ez a funkció le van tiltva, és a gyártó várhatóan nem is fogja feloldani ezt a tiltást, hanem várhatóan inkább elkészíti majd a telefon új és feltehetően némileg drágább kiadását, melyben már hivatalosan is ott lesz a Multi Touch.

A remek kezelhetőséget biztosító Multi Touch technológiát az Apple fejlesztette ki az iPhone mobilok számára. Jelenleg egyedül ezek a telefonok kezelhetők egyszerre két ujjal, de információink szerint 2009 elején többek közt az LG is ki fogja majd adni első Multi Touch jellegű megoldással felvértezett mobiltelefonját.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés