Connect with us

technokrata

Csőd: a krízis kinyírta a mobilgyártót

Kütyük

Csőd: a krízis kinyírta a mobilgyártót

Neonode – béke poraira!

A svéd székhelyű Neonode AB bejelentette, hogy csődbe ment, és a jövőben már nem fog mobiltelefonokat fejleszteni és gyártani. A Neonode Inc. most minden erejével azon van, hogy technológiai fejlesztései ne vesszenek kárba: a cég a jövőben az érintőkijelzős technológiák licenszelésével szeretne foglalkozni. Nemrégiben egyébként komoly kiadást jelentett a cég számára egy Neonode N2 termékvisszahívási projekt, illetve a gyártó vezetője szerint rossz döntés volt ezt a készüléket túl sok piacon, túl gyorsan bevezetni.

Neonode N2
Emlékezetes, hogy a 2007-es 3GSM Világ Kongresszuson mutatkozott be a Neonode legújabb fejlesztése, mely a keresztségben a Neonode N2 nevet kapta. A világpiacon tavaly nyáron felbukkant készülék kezelése talán leginkább az Apple iPhone-éhoz hasonlítható.

A fejlesztők ezúttal úgy, ahogy van elhagyták a hagyományos billentyűzetet, e helyett pedig egy a fedlap nagy részét beborító érintőkijelzőnek szavaztak bizalmat. A gyártó szerint az új felhasználói felület révén nem csak az adatbevitel, hanem a telefon általános kezelése is gyerekjáték egyszerűségű. Lényeges különbség egyébként, hogy míg az iPhone érintőkijelzője egyszerre több ujjal is kezelhető, addig az N2 LCD-je csak szimpla ujjas vezérlésre van felkészítve.

Az alig 60 gramm tömegű Neonode N2 mindössze 77 milliméter hosszú, 47 milliméter széles és 14,7 milliméter vastag. A 2 colos képátlóval rendelkező TFT kijelző felbontása 176×220 pixel és 65 ezer színárnyalatot képes megjeleníteni. A digitális fényképezőgép modulban egy 2 millió pixeles CMOS képszenzor teljesít szolgálatot, melynek segítségével maximum 1.600×1.200 képpontos fényképek és MPEG4 formátumú videóanyagok rögzíthetők.

A négysávos (GSM 850/900/1800/1900 MHz), GPRS kompatibilis Neonode N2 integrált memóriája miniSD memóriakártyákkal bővíthető (maximum 32 GB), ezenkívül pedig említést érdemel még az MP3/WMA lejátszó alkalmazás, az USB Mass Storage funkció, a sztereó Bluetooth kompatibilitás, illetve a 4 órás beszélgetési-, valamint 200 órás készenléti idő. Az N2-t hazánkban az RRC DiFo forgalmazza, tavaly év vége óta.

Tovább

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés