Connect with us

technokrata

Mi állt a Google elleni támadás hátterében?

Dotkom

Mi állt a Google elleni támadás hátterében?

Forráskódot loptak a kínaiak.

Nagy botrányt kavart az amerikai keresőcég ellen indított kínai hackertámadás: a rizs hazájában a történteket megelőzően, a kommunista rezsim igényeinek megfelelően találati listáját cenzúrázó szolgáltatás üzemeltetői nyilvánosan összerúgták a cyberport a helyi vezetéssel. Amint arról mi is többször írtunk, a Google bejelentette, hogy az akció eredményeként felhagy a korlátozással; később pedig át is költöztette Hong Kongba keresőjének kínai részlegét. A britek által 1997-ben visszaadott szigeten ugyanis cenzúra nélkül kínálhat helyi nyelvű találati eredményeket a keresőóriás.

De mi állt a háttérben – miért rágott be ennyire az amerikai vállalat? Mint utóbb kiderült, célzott támadást intéztek ellene (és további, nagyjából 30 amerikai vállalattal szemben). Ezek a próbálkozások szellemi tulajdonok illegális megszerzésére irányultak, azaz virtuális kémkedési célokat szolgáltak. A Gaia névre keresztelt jelszó-szolgáltatás még tavaly decemberben esett áldozatul. A New York Times beszámolója szerint a Google-felhasználók adatai nem voltak veszélyben, ugyanakkor a támadás mégiscsak sikerrel járt.

Az események rekonstruálása során kiderült, hogy minden egy kínai Google alkalmazott egy számára azonnali üzenőprogramon keresztül elküldött linkre kattintásával kezdődött. A balszerencsés Google dolgozó ártó szándékkal létrehozott weboldalra jutott, ami lehetővé tette a támadóknak, hogy hozzáférjenek személyi számítógépéhez. A PC-t felhasználva a hackerek kulcspozícióban levő Google szoftverfejlesztők egy csoportjáig jutottak. A vállalat kaliforniai, Mountain View-ban található központban dolgozók masináiról pedig az amerikai keresőóriás védett, ki nem adott szellemi tulajdonainak egy részét lopták el.

Az igen kifinomult támadásra januárban jött rá a Google, a többit pedig már tudjuk.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés