Connect with us

technokrata

Az it-szolgáltatásokat is a piacról érdemes beszerezni?

Dotkom

Az it-szolgáltatásokat is a piacról érdemes beszerezni?

Az it-iparágat most leginkább izgalomban tartó cloud computing nem ismeretlen más iparágakban.

A közmű, víz, gáz, áram, de még a telekommunikációs szolgáltatások is már nagyon-nagyon régóta ebben az üzleti modellben működnek, vagyis nem jellemző, hogy bárki saját erőmű- vagy telefonközpont-beruházásba kezdene, ehelyett inkább megvesszük szolgáltatásként az áramot vagy a telefon-előfizetést. Ez az üzleti modell érte el most az it-iparágat is, amit cloud computingnak nevezünk, és ami nem a véletlen műve, hanem az iparág természetes fejlődésének egyik állomása – hangsúlyozta Bőgel György, a CEU Business School egyetemi tanára a KFKI ICT Akadémia első rendezvényén, amelynek alcíme a “Menedzsmentmegoldások a közeljövő technológiájához” volt.

A cloud computing megjelenésével azonban meg fog változni a vállalati it-szervezetek szerepe is. Az üzleti oldal ugyanis már nemcsak a vállalat belső it-szolgáltatásait tudja igénybe venni, hanem a “piacról” is vehet ilyeneket. A vállalatvezetésnek dilemmát fog okozni, hogy miért költsön a belső it-re, ha bizonyos szolgáltatásokat kívülről is megvásárolhat. De ha kívülről veszik, akkor ki fog felelni a minőségéért? A belső it számára pedig egy olyan versenyhelyzet áll elő, amiben bizonyítania kell létjogosultságát és fokoznia a hatékonyságát, hogy versenyképes maradjon. Ezért az it-szervezetek a jövőben “service broker”-ként fognak működni: azokat a szolgáltatásokat, amelyeket nem lehet vagy nem érdemes külső cloud szolgáltatótól igénybe venni, belső szolgáltatásként nyújtják a továbbiakban is, viszont azokat, amelyek külső cloud szolgáltatásként igénybe vehetők, ő maga “viszontszolgáltatja” a belső felhasználók számára. Az pedig, hogy milyen lesz a belső és külső szolgáltatások aránya, nagymértékben fog attól függeni, hogy az adott it-szervezet mennyire felkészült: ha nem tud versenyképes belső szolgáltatásokkal előállni, akkor a “cloud” át fog rajta lépni, és közvetlenül fogja megtalálni a belső fogyasztókat. Ez persze nem egyik pillanatról a másikra fog előállni, ez egy hosszú folyamat eredménye lesz. A KFKI abban tud segíteni, hogy az it-szervezeteket felkészíti a belső it cloud szolgáltatások nyújtására. Eszközparkot (hálózat, szerver és tárolókörnyezet stb.), távközlési szolgáltatásokat, hoszting és kolokációs szolgáltatásokat biztosít ügyfeleinek. Ugyanakkor egy belső it cloud szolgáltatás akkor lesz versenyképes, ha az a vállalat folyamataiba illeszkedik és üzemeltethető, ha az üzleti felhasználók nem is érzékelik a különbséget, hogy éppen külső vagy belső szolgáltatást vesznek igénybe, ahogyan az egyéb szolgáltatások esetében sem kell ismernie az ügyfélnek, hogy milyen támogató eszközpark áll a szolgáltatás mögött – hangsúlyozta a rendezvényen Miseta Tibor, a KFKI Zrt. it-megoldások szakértékesítési menedzsere, hozzátéve, hogy mindez menedzselő és felügyeleti rendszerek hatékony alkalmazásával biztosítható. A Hewlett-Packard előadója, Lutz Bartsch senior consultant azt mutatta be, hogy a HP menedzsmentportfóliója hogyan teszi lehetővé ezen rendszerek hatékony üzemeltetését.

A KFKI ICT Akadémia résztvevőinek nagyon tetszett, hogy sikerült gazdasági kontextusba helyezni a cloud computingot, és nem csak mint technológia jelent meg, hanem látják azokat az üzleti folyamatokat is, amelyek ezt a fejlődést mozgatják.

A vállalatokon, intézményeken belül az it-részlegek mondhatni belső szolgáltatóként viselkednek: az üzleti oldal által támasztott igényeket elégítik ki az üzleti oldal által biztosított térítés (it-büdzsé) ellenében. Ez a belső it-szolgáltatói modell igen elterjedt a modern vállalati gyakorlatban, különböző érettségi szinten, de általában ez a megcélzott működési mód, sőt az is gyakori, hogy az it-szolgáltatást már nem is belső, hanem kiszervezett it-szervezet nyújtja (outsourcing).



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés