Connect with us

technokrata

A tanulók a számítógépben keresik a hibát

Laptop

A tanulók a számítógépben keresik a hibát

Amikor egy oktatóprogram használata során a feladatot megoldó diák azt az üzenetet kapja a számítógéptől, hogy a megoldása helytelen, a hiba okát gyakran inkább az oktatóprogramban keresi.

Egy kutatásban az oktatási szoftvereket használó diákok szokásait elemezték olyan helyzetekben, amikor elakadtak feladatok megoldásában. “Azt gondolják, csak át kell fogalmazni a választ, esetleg hibás megoldást ad a számítógép, ahogyan egy feladatgyűjtemény megoldásaiban is előfordulhat hiba, vagy hasonló egyszerű magyarázatokat találnak” – mondta Annika Lantz-Andersson, a kutatás vezetője.

A kutatás rámutatott, hogy nem helytálló az a feltételezés, miszerint az oktatóprogram alkalmas az önálló tanulásra. Az eredmények alapján egy oktatóprogram esetében sincs szükség kevesebb segítségre a tanuláshoz, mint a hagyományos oktatási módszerek esetében. “Igaz, hogy a program soha nem fárad el, nem unja a találomra adott válaszok végtelen sorát, és nem tesz különbséget a diákok között, de nem is tud egyénre szabott visszajelzést sem adni, ami pedig a tanár egyik legfontosabb feladata. Még mindig erősen tartja magát az a hit, hogy a digitális technológia segíti a tanulást, de ezt eddig még nem bizonyították” – nyilatkozta Annika Lantz-Andersson.

Tovább

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés