Connect with us

technokrata

Kritikus hibák a Windows-ban és az Office-ban

Dotkom

Kritikus hibák a Windows-ban és az Office-ban

Azonnali javítást javasol a Microsoft.

A Microsoft közzétette, hogy a jövőhét kedden kibocsátani tervezett patch-csomag ezúttal öt sebezhetőséget iktat ki, ezek közül kettő kritikus fontosságú. A következő rendszereket érinti a frissítés: Windows 2000/XP, és a Windows 7 64 bites változata; illetve Office Access 2003/2007, Outlook 2002/2003/2007. Jerry Bryant csoportmenedzser bejelentette, hogy a nemrég felfedezett Windows XP-t és 2000-et érintő hiba is javításra kerül. Elmondása szerint mivel az eset csak két operációs rendszer esetében okoz gondot, nem volt nehéz felgyorsítani a patch elkészítésének és tesztelésének ciklusát.

Ismeretes, hogy 2008 októberétől Redmond már a hivatalos megjelenés előtt megosztja az IT-szakemberekkel a hibákhoz készített javítások részleteit, így a projektben részt vevő rendszergazdák hamarabb tudnak reagálni. Emellett szintén azóta létezik az úgynevezett exploitability index – ez egy olyan mérőszám, amely segít fontossági sorrendet felállítani a kiadott patch-ek között.

Az update-ek elérhetőségéről részletesen be fogunk számolni.

Microsoft veszélyesség-besorolási lista
Kritikus (critical) – Ezt a minősítést akkor kapja egy sebezhetőség, ha anélkül válik kihasználhatóvá (például egy internetes féreg által), hogy ahhoz szükség lenne felhasználói beavatkozásra. Azaz a monitor előtt ülő bárminemű tevékenysége nélkül is kiszolgáltatottá válhat a számítógép.
Fontos (important) – Hasonló körülmények esetén kapja ezt a besorolást egy szoftverben felfedezett hiba, ami annyival „tud” kevesebbet, hogy nem használható ki automatikusan. Egy ilyen sérülékenység kiaknázásához a támadónak rá kell vennie a felhasználót, hogy kattintson egy linkre, megnyisson egy weboldalt, futtasson egy csatolmányt vagy állományt.
Mérsékelten fontos (moderate) – A fentiekbe nem beletartozó hiba.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés