Connect with us

technokrata

A munkásosztályé lett a Foxconn profitja

Dotkom

A munkásosztályé lett a Foxconn profitja

A világ legnagyobb mobiltelefon-bérgyártója, a tajvani Foxconn International Holdings 142,6 millió dollár veszteséget szenvedett el az idei első félévben a tavalyi első hat hónap 18,7 millió dolláros mínuszát követően.

Az árbevétel 3,16 milliárd dollárról 3,23 milliárd dollárra nőtt. A cég közleménye szerint a mobiltelefonárak világpiaci visszaesése áll a lehangoló adat mögött, ám a Morgan Stanley inkább a cég kínai béremelését teszi felelőssé a veszteségért. A Foxconn sencseni üzemében az év elején többen öngyilkosságot követtek el, miután bérükből elemi megélhetésükre sem futotta, amit sztrájkok követtek, majd a cég kénytelen volt megemelni a béreket. Emellett a Foxconn jelentően növelte kutatási büdzséjét – 86,9 millió dollárról 110 millió dollárra -, hogy több ügyfélre tegyen szert, bár ennek eredményei egyelőre nem látszanak. A vállalat megrendelései 40 százalékát továbbra is a Nokiától kapja, emellett az Apple iPhone okos telefonját is gyártja bérmunkában.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés