Connect with us

technokrata

Továbbra is bizonytalan a Magyar Telekom-osztalék

Laptop

Továbbra is bizonytalan a Magyar Telekom-osztalék

Kevésbé romlott a távközlési társaság teljesítménye.

Jót jelentett a Deutsche Telekom
A legnagyobb európai távközlési vállalat, a Deutsche Telekom – a Magyar Telekom legnagyobb részvényese – csütörtökön 1,035 milliárd eurós adózott eredményt jelentett a harmadik negyedévről, 7,9 százalékkal többet az egy évvel korábbi 959 milliónál. Az elemzők átlagosan mindössze 913 millió eurós adózott eredményre számítottak. A társaság bevétele viszont 4,1 százalékkal, 15,601 milliárd euróra apadt a tavalyi harmadik negyedévi 16,262 milliárdhoz képest. Ezzel az első három negyedévben a Deutsche Telekom adózott eredménye 2,277 milliárd euró volt, ez több mint hatszorosa az egy évvel azelőtti 356 milliónak. A bevétele három százalékkal, 46,944 milliárd euróra fogyatkozott a bázisidőszak 48,402 milliárdjához képest. Szeptember végén a Deutsche Telekomnak 36,5 millió ügyfele volt a vezetékes szolgáltatásban, 6,9 százalékkal kevesebb, mint egy évvel azelőtt. A szélessávú szolgáltatásokra 16 millióan fizettek elő, 6,7 százalékkal többen, mint tavaly szeptember végén. A mobil üzletág ügyfeleinek száma 129,1 millió volt a harmadik negyedév végén, 3,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
 

A várakozásokat meghaladó eredményről tanúskodó gyorsjelentést közölt a Magyar Telekom, ám az osztalékpolitika esetleges megváltoztatásáról csak az év végén dönt a társaság, ez pedig nyomás alatt tarthatja az árfolyamot. A különadó miatt változhatnak a beruházások, a hitelfelvételi politika és az osztalékpolitika egyaránt.

Aligha kérdéses, hogy a Magyar Telekom a különadó miatt megváltoztatja osztalékpolitikáját, ám hogy ez mekkora érvágás lesz a részvényeseknek, az a társaság tegnapi sajtótájékoztatóján sem derült ki. Cristopher Mattheisen, a társaság elnök-vezérigazgatója jelentős tehernek nevezte a 2012-ig évi 27 milliárd forintos befizetést, amit három terület: a beruházások, a hitelfelvételi politika, illetve az osztalékpolitika átalakításával lehet csak teljesíteni. Valószínűleg a Telekom mindháromhoz hozzányúl majd és egy kombinált megoldással próbálja előteremteni a szükséges összeget, ám a vezetés csak az év végén dönt majd az arányokról. A vezérigazgató ugyanakkor elismerte, hogy az ország nehéz helyzetben van és reményét fejezte ki: a különadó segíteni fog abban, hogy a gazdaság ismét növekedésnek induljon, hiszen ez a társaságnak is érdeke.

A Telekom tegnap reggel publikált harmadik negyedéves gyorsjelentése meghaladta a várakozásokat, ez pedig pozitív tőzsdei reakciót okozott, az árfolyam tízforintos pluszban, 608 forinton is járt.

Az eredmény ugyan továbbra is elmarad az egy évvel korábbitól, de a visszaesés a harmadik negyedévben volt a legkisebb. Tilo Kusch gazdasági vezérigazgató-helyettes szerint a társaság hatékonyságnövelő intézkedései mellett az élénkülő gazdasági környezet is segítette a Telekomot, de azt még korai lenne kijelenteni, hogy a gazdaság megindult a kilábalás útján.

Az első kilenc hónapban a Napi Gazdaság 451,1 milliárd forintos konszenzusánál kedvezőbb, 452,6 milliárd forintos árbevételt ért el a társaság, az EBITDA is meghaladta a 184,4 milliárd forintos várakozást, 186,9 milliárd forint volt. Az üzemi eredmény a szakértők által becsült 110,2 milliárd forintot két százalékkal haladta meg, és 112,7 milliárd forintot tett ki, a nettó profit az 54,7 milliárd forintos előrejelzéssel szemben 56,9 milliárd forint lett.

A társaság jövőképe is pozitívabb lett, az idei bevétel- és EBITDA-csökkenés a korábban várt 6-8 százalékos, illetve 7-9 százalékos sávon belül, várhatóan a 6-8 százalékos sáv esetén inkább a hat százalékhoz, míg a 7-9 százalékos sáv esetén a hét százalékhoz közeli érték lesz – áll Christopher Mattheisen gyorsjelentéshez fűzött kommentárjában. A vezérigazgató sikeresnek értékelte stratégiai kezdeményezéseiket: a lakossági szegmensben kínált összekapcsolt termékeket, valamint a vállalati ügyfeleknek kínált integrált telekommunikációs ajánlatokat.

A szervezeti átalakítás következő lépéseként januártól a kis és közepes méretű vállalati ügyfelek a tömegpiaci szegmensbe fognak tartozni. Ennek köszönhetően csökkenni fog a vállalati szolgáltatások üzletág által kezelt ügyfélállomány, így a cég jobban tud majd a kiemelten fontos ügyfelekre és projektekre összpontosítani.

Az első elemzői reakciók pozitívak a Telekom gyorsjelentésével kapcsolatban, a javuló teljesítményt azonban beárnyékolja az osztalék bizonytalansága és a magánnyugdíjpénztárakat érintő változások. Hiába olcsóak a Telekom-részvények, amíg ezek a kérdések nem tisztázódnak, nem vennénk azokat – fogalmaz a Concorde elemzője.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés