Teszt: Samsung Galaxy Tab P1000: kezünkben a jövő

A korábbi kudarcok után sokan kétkedve, mások kíváncsisággal vegyes félelemmel várták az Apple iPadjének tavaly tavaszi debütálását. A „nép” azonban ráharapott, aminek egyenes következménye lett a konkurens gyártók ígéretcunamijának beindulása. Mindenki táblagéppel – avagy még Bill Gates elnevezésében tábla-PC-vel – akart előrukkolni, ám ezek zömére 2010-ben nem kerülhetett sor. Az idei azonban ezeknek a kis masináknak az éve lesz, így 2011 első hardvertesztjében stílusosan az egyetlen, nagy népszerűségnek örvendő Apple-rivális táblagépét vizsgáljuk meg: kipróbáltuk a Samsung Galaxy Tab novembertől hazánkban is megvásárolható készülékét.

Maga a koncepció az elmúlt évtized sikertelen tábla-PC és a viharos tempóban népszerűvé váló netbookok nászából jött létre. Egy olyan kisméretű, érintésérzékeny számítógépről van szó, melyben pont ez utóbbi jelző szorul háttérbe. Habár szinte minden értelemben komputerről „beszélünk”, mégis, ennyire használható, a hagyományos „ülök az asztalnál, nyomogatom a gombokat, húzogatom az egeret” elképzeléstől elrugaszkodó digitális készüléket még az okostelefonok korában sem használhattunk. Lássuk, mennyire teljesíti be a várakozásokat a Samsung eszköze!

A Galaxy Tab dobozában a kis masinán kívül egy fülhallgatót találunk, illetve egy USB-s kábelt, a vezetékes adatkapcsolat és a töltés végett. A Samsung elkövette azt a hibát, hogy a készüléken nem standard (micro) USB csatlakozónak alakított ki helyet, így nem használhatunk hozzá tetszőleges USB kábelt. Cserébe viszont gondolt azokra, akik számítástechnikai eszközöktől távol akarják feltölteni a táblagépet, így a vásárló kap hozzá egy adaptert. Ennek egyik oldalába bedugható az univerzális soros busz kábele, miközben az adapter voltaképpen egy szabványos hálózati dugalj, mely megfelel az európai, 230 voltos elektromos hálózatokhoz.

Határon egyensúlyoz a készülék, már ami a tömegét illeti. 7 colos képátlójához képest egyáltalán nem sok a közel 40 dekagramm, de persze lehetne könnyebb is. Ugyanakkor méreteit tekintve a Samsung 50-est dobott a darts-táblába: az átlagos férfitenyérben még éppen megtartható készülék (szélességét tekintve) pont befér egy kabátzsebbe (is). Mindemellett kellően vékony, 1,2 centiméteres vastagságának köszönhetően. Hordozhatósága tehát kielégítő, bár ez a megállapítás egy nagyobb, 10 colos modell esetében már nem állná meg a helyét.

De mire elég a 7 col? Nos, 600×1024 pixeles felbontásával kellően részletes képet tár felhasználója elé, és míg a (többnyire Windows-os) netbookoknál problémát okoz, ha egy weboldal túl keskeny vagy széles, itt ez egyáltalán nem gond. Az Android böngészője ugyanis zökkenőmentesen teszi a dolgát: két gyors érintésre máris illeszkedik az adott weblap szélességéhez, de természetesen a már jól ismert kétujjas – egyik kollégám szerint pettinget imitáló – mozdulattal villámgyorsan a nekünk megfelelő méretűre zommolhatunk.

Ehhez persze további két dolognak kell megfelelően tenni a dolgát: az érintésérzékeny LCD-nek és a processzornak. Szerencsére egyikkel sincsen gond, a kapacitív touchscreen technológia már eléggé kiforrta magát – a Samsungnak jól jöttek a Galaxy S-nél szerzett tapasztalatok. Utóbbiból sem nyúlt mellé a dél-koreai gyártó; relatíve gyakori hiba ugyanis, hogy nem kap kellően izmos CPU-t a kommunikációs eszköz, így elvész a zökkenőmentes használói élmény öröme. Ezt azonban az 1 GHz-es órajelű ARM Cortex-A8 lapka megelőzi, habár akadnak olyan szituációk, amikor még ez is kevésnek bizonyul (erre később még visszatérünk).

Ha a netbookok esetén igaz volt, hogy javasolt a folyamatos mobilinternet kapcsolat használatukhoz, akkor a tableteknél ez egyenesen kötelező erejű megállapítás. Kis túlzással azt is „mondhatnánk”, hogy ha nincsen legalább Wi-Fi közelben az eszköz (amely hálózat akár lehet 802.11n is), akkor az olyan csapás, mintha lemerült volna az akkumulátor. Ennek megfelelően a Samsung Galaxy Tab óriási okostelefonnak is felfogható: egy SIM-kártya behelyezését követően folyamatos adatkapcsolatban lehetünk az Internettel (GSM-et és UMTS-t egyaránt támogat). Gyakorlatilag erre van kihegyezve az egész masina, hiszen már a főoldalon is egy Google keresőmező fogadja a felhasználót, nem is beszélve az ikonok zömének funkciójáról (böngésző, Google Maps, Youtube, Android Market, e-mail).

Mint írtuk, telefonként is megállja a helyét a Galaxy Tab, de nem csak hagyományos hanghívásokhoz használhatjuk: videotelefonálni is lehet az egyébként magyar nyelvű operációs rendszert futtató eszközzel. Azt viszont, hogy nem ez a fő profil, jól jelzi, hogy a teljesen érintésérzékeny kezelőfelületen külön kiemelt „gombok” között már nem találjuk meg a telefonálás lehetőségét – a kijelzőpanel alján az adott környezet beállításait előhívó funkciót, a Home és a visszalépés „gombját”, illetve a Google-keresőt előcsaló funkciót érhetjük el.

Nem maradt azért teljesen gombok nélkül a kis táblagép. A jobboldali panelre került a ki/bekapcsoló- és a hangerőszabályzó, alájuk pedig a microSD és a SIM kártya bemeneti nyílásai. Apropó, bekapcsolás: a gomb megnyomásával alapértelmezettként nem állítjuk le a Samsung masináját, az csak – nagyon gyorsan – alvó állapotba tér, amiből ugyanígy, durván egy másodperc alatt vissza is tud jönni. Hosszasan lenyomva bukkan fel a többek között repülő üzemmódot (mobil hálózati kapcsolat letiltása) is felkínáló menü, ahol ténylegesen leállítható a tablet.

Sosem volt könnyebb
Magyar felhasználók bizonyára még ritkán láttak saját kézben táblagépet, pedig érdemes kézbefogni egyet – az ember néhány kósza mozdulat után elkezdi kapizsgálni, miért lelkesednek a koncepcióért szerte a világon. Én személy szerint fél napra jónéhány évvel ötven feletti édesanyám kezébe adtam a Galaxy Tabet, majd pár perces magyarázás után (hogyan kell használni a böngészőt, hogyan nyithatja meg az alkalmazásokat, és mire tudja használni őket) hagytam, hagy fedezze fel. Az, hogy délután a bevásárlólista most először nem papírra, hanem már digitális formában született meg, ismervén a kis készülék tudását, nem is lepett meg. Sutba került a tévé teletext üzemmódja is, hiszen a weben keresztül részletesebb és az asztali PC-nél kényelmesebb módon lehet végignézni a műsorok listáját. Igaz, a Layarra vagy a Foursquare-re nem kattan rá az ötven feletti generáció, meglátásom szerint bizalmatlanok az ennyire modern lehetőségekkel és az információtúltengéssel szemben.

Nem lenne fair, ha elhallgatnánk, hogy a Samsung Galaxy Tabnek vannak hibái. Például gyorsulásérzékelőjének érzékenysége egy idő után zavaróvá tud válni. Főleg akkor hajlamos úgy érzékelni, hogy orientációt váltott a felhasználó (azaz nem álló, hanem fekvő állapotban tartja), amikor a tablet már közel párhuzamos a talajjal, mert vagy nagyon megdöntve, vagy valamilyen felületre (például kanapéra) lefektetve használjuk. Emellett hajlamos bemondani az unalmast akkor, ha egy Youtube-videókkal, GIF animációkkal rendesen megterhelt oldalon böngészünk. Ilyenkor a browser egyszerűen elszáll: kidob a kezelőfelület főoldalára; a Google mérnökeinek köszönhetően azonban nem rántja magával az egész környezetet. Amint említettük, még az 1 GHz-es processzor is kevés lehet néha, főleg, ha az előbb említett stílusú weblapokkal nyúzzuk szerencsétlent. Ilyenkor elkezd akadozni a görgetés, nem reagál azonnal az érintésekre – aztán vagy behal a böngésző, vagy elunjuk az egyébként nem jelentkező akadozást, és bezárjuk az adott site-ot.

Az persze látszik, hogy az Android nélkül önmagában nem sokat érne a Galaxy Tab. A netbookokon hódító Windows 7 egyszerűen nem állna kézre, míg a Windows Phone 7 – véleményünk szerint – nem használná ki a tabletben rejlő lehetőségeket. A Samsung érdeme ugyanakkor, hogy igen rövid határidő alatt képes volt a Google operációs rendszere alá tenni a mai technológiai szintnek megfelelő hardvert. A kettő együtt pedig egy olyan egyszerűen kezelhető eszközt ad az ember kezébe, ami valóban 21. századi. Míg egy asztali PC-ről még ma is nehezen elképzelhető, hogy például a hentes vagy a postás szívesen tenyészt rajta állatokat a digitális farmján, de a táblagép ebben a revitalizált formában valóban a mindennapi ember segítő társa lehet.

Eltekintve árától. Itthon a T-Mobile forgalmazza, 100-120 ezer forintos áron, két éves hűségidő aláírása mellett. Függetlenül pedig közel 160 ezer forinttól indul ára, tehát egyelőre nem tömegcikk. És ha ez a modell talán nem is lesz az, valamelyik utódja minden bizonnyal meghódítja a hazai felhasználókat is.