A Cisco technológiai óriásvállalat BBC által ismertetett éves jelentése szerint a mobiltelefonok operációs rendszerei egyre népszerűbb célpontjaivá válnak a hi-tech bűnözőknek.
A tanulmány szerint 2011-ben is jelentős számban érheti támadás az okostelefonokat, mobil-szoftvereket, felhasználókat.
Jelenleg a vírusok nagy többsége a Windows-t célozza, és az azokon futó programokat.
A “rosszindulatú szoftverek” mobiltelefóniában való térnyerése 2009 végén gyorsult föl, amikor felbukkant a Zitmo nevű vírus. Ez tulajdonképpen a Zeus Windows trójai vírusának mobil változata volt, amely azzal szerzett hírnevet magának, hogy az online bankszámlákhoz kapcsolódó belépő kódok eltulajdonítására előszeretettel használták.
A pc-k felől azért is fordulhat egyre inkább a mobilok felé a hi-tech bűnözők érdeklődése, mert a Windows javuló biztonsága nehezebbé tette a támadásokat.
Egyre gyakoribb célpontokat jelentenek a Cisco tanulmánya szerint az Apple termékei, mint például az iPhone.
A Cisco kutatása szerint az Apple iPhone-alkalmazásokra vonatkozó szigorú felügyelete limitálta a támadások negatív hatását, azonban azok a felhasználók, akik telefonjuk feltörésével igyekeztek több alkalmazást elérhetővé tenni készülékükön, nagyobb kockázatnak tették ki magukat.
Az Apple mobil operációs rendszere mellett például a Google Android szoftvere is egyre gyakrabban kerül támadások célpontjába.
A Cisco szerint a bűnözői csoportok nagy erőket fektettek kutatás-fejlesztésre, amit a beazonosított adathalász-próbálkozások is igazolnak.