Connect with us

technokrata

Kihalt Microsoft termékek

Dotkom

Kihalt Microsoft termékek

Szoftverfejlesztés? Ugyan! Zenelejátszótól a routerig – a Microsoft kevésbé sikeres kirándulásai a programsoroktól távol.

Nemrég jelentette be a redmondi gigász, hogy befejezi Zune lejátszójának további fejlesztését, már ami a különálló hardveres készüléket illeti. A vállalat nem adja fel teljesen multimédiás terveit, de inkább annak szoftveres környezetére koncentrál, a hardveres kialakítást pedig meghagyja például a Windows Phone 7-et használó gyártók számára, illetve az Xbox 360-ba „száműzi”, olvasható a hivatalos közleményben.

Nem ez az egyetlen olyan terméke a Microsoftnak, melyet hosszabb-rövidebb próbálkozás után parkoló pályára helyezett. Némelyiket relatíve olcsón megúszta a vállalat, de akadtak igen költséges kísérletezései is. Ilyen volt például a saját mobiltelefon készítésére irányuló erőfeszítése: a Kin csúfos bukásáról mi is beszámoltunk. Míg azonban a kommunikációs eszközben elég sok kapcsolódási pont volt Redmond egyéb termékeivel és szolgáltatásaival, az olyan, kissé eszement ötlet, mint az MSN Direct Smart Watch, más néven SPOT Watch, létét már nehezebb magyarázni. Pedig maga Bill Gates mutatta be a 2003-as CES keretei között a részvényárfolyamokat és sporteredményeket kijelezni képes karórát. Relatív sikertelensége ellenére egészen 2009-ig folytatta a termék támogatását a vállalat.

Microsoft SwatchSpot

Jóval rövidebb életűnek bizonyult a Bing Cashback (eredeti nevén Windows Live Cashback), melyet a vállalat azért hozott létre, hogy az internetezőket anyagilag is ösztönözze keresőmotorjának használatára. Minden egyes, a redmondi kereső találati listáján keresztül történt vásárlásból visszajuttattak valamennyit Billék a webezőknek – egészen 2010 júliusáig, a projekt ugyanis két év után leállt. Szerencsésebb véget ért a Windows Live OneCare, melyet antivírus szempontok által vezéreltetve még 2006-ban dobott piacra Redmond. Fizetős mivolta sem tette kelendővé a felhasználók között, így 2008-ban utóbbit meg is szüntette a vállalat. Ugyanakkor a programon keresztül létrehozott fejlesztések egy része mindmáig használatos a Windows-alapú rendszerekben.

A Google-lel való csatározás áldozatává vált a szintén 2006-ban indított Soapbox, mely nem tudta elérni, sőt, még megközelíteni sem a Youtube sikerét (további részletek itt). Ennél azonban sokkal korábbra datálódik a Microsoft Wireless Base Station termék létrejötte: még 2002-ben lépett piacra a vállalat hálózati eszközeivel: routerekkel, notebook adapterekkel és egy, az eredeti Xboxhoz készített vezetékmentes hálózati adapterrel. A piacon azonban a Linksys és a Netgear megerősödésével nem maradt helye Redmondnak, így ezt belátva néhány évvel később felhagyott ezirányú terveivel.

Microsoft Encarta 2003 box kicsi.Amint arról mi is írtunk tíz éve, a Microsoft megpróbálta maga is összefogni az alapvető digitális tartalmakat. A koncepció egészen 1993-ig nyúlik vissza, ekkor jelentkezett először Encarta enciklopédiájával, mely azonban nem tudott lépést tartani a Wikipedia és egyéb, ingyen elérhető online megoldásokkal. Hiába váltott CD-ről DVD-re a kiadvány, 2009-ben végleg eltűnt a boltok polcairól.

Szintén az elmúlt évtized elején írtunk a Microsoft Money-ról, a személyes pénzügyek kezelésére hivatott fejlesztésről. Ennek ugyanaz lett a veszte, mint az Encartának, csak ezúttal nem közösségi, hanem banki oldalról: a nagy pénzügyi cégek, ügyfeleik megtartása érdekében komoly energiát fektettek ilyen szolgáltatások létrehozására, ami mellett a Microsoft Money egy idő után már nem rúghatott labdába. Így is kihúzta 2009-ig.

Microsoft MSN TV

Végül egy kis visszaemlékezés arról, hogy a televízió és az Internet összeházasítása egyáltalán nem az elmúlt egy-két évben bukkant fel először. A Microsoft saját MSN TV próbálkozása – melyhez még 1997-ben jutott hozzá, a WebTV potom 425 millió dollárért való felvásárlásával – már az ezredforduló tájékán megpróbálta behozni a világháló nyújtotta lehetőségeket a tévékészülékekbe. Túl korán érkezett azonban a termék, így pár évvel később Redmond kénytelen volt lemondani elképzeléséről. Így napjainkban egy egységes „Windows-szerű” kezelőfelület helyett az egyes gyártók saját, jobb-rosszabb megoldásával webezhetünk tévénken – már, ha hajlandóak vagyunk beérni ezzel a mindmáig erősen korlátozott lehetőséggel.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés