Connect with us

technokrata

Smart home

Bionyomtatók

Növényi alapú, úgynevezett bioműanyagokból gyártja ezentúl nyomtatóit és multifunkciós készülékeit a japán OKI cég.

LED-trend
Az 1962-ben kifejlesztett LED-technológia csak az elmúlt években kezdett népszerűvé válni a világítás és a lapos tévék piacán, elsősorban egyenletes fényük és alacsony fogyasztásuk miatt. Kevésbé köztudott, hogy a technológiának a nyomtatásban már 20 éves hagyománya van. A LED nyomtatók ugyanis – a lézernyomtatókhoz képest – kevesebb mozgó alkatrészt tartalmaznak, ezért hosszabb élettartamúak és azonos teljesítmény mellett átlag 35 százalékkal kisebbek. Esetükben kizártak a fénytörési, vagy időzítési problémák. A kisebb pontméretnek köszönhetően jobb a nyomtatási minőség, az egyenes papírvezetés révén pedig vastagabb, nehezebb hordozóanyagok használatát is lehetővé teszik.

A LED-nyomtatóiról ismert márka évi 1,1 millió eszközt gyárt, így a változás jelentős.

Bioműanyagok használatával tovább csökkenti szén-dioxid kibocsátását a japán nyomtatógyártó, az évente mintegy 1,1 millió készüléket előállító vállalat 2011 márciusa után eszközeinek mindegyikét ilyen alkatrészekkel szereli fel.

Amellett, hogy kevesebb ásványolajat kell felhasználni a gyártás során, a bioműanyag tűz- és hőállósága, formatartása, erőssége és könnyű megmunkálhatósága jelentős távlatokat nyit a további fejlesztés előtt – mondta Harushige Sugimoto, az OKI Data elnöke.

A bioműanyagokat, a hagyományos műanyagokkal ellentétben nem kőolajból, hanem különböző növényekből állítják elő. A cég által kifejlesztett és előállított bioplasztik alapja az ún. politejsav, melyet jelen esetben a kukorica keményítőjéből nyernek ki egy kétlépcsős eljárás segítségével – a keményítőt először cukorrá, majd a cukrot tejsavvá alakítják. Az újrahasznosítható nyersanyagforrásból tulajdonsága miatt burkoló és mechanikai teherhordó elemek egyaránt készíthetők.

A mostani lépés csak a kezdet, az OKI a jövőben – ahol lehet –, mindenben ezt az új anyagot használja majd fel a kőolajszármazékok helyett, ezzel is redukálva széndioxid kibocsátását.



Szólj hozzá!

További Smart home

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés