Az INEST Nonprofit Kft.-nek három szolgáltatástípusa van. Az egyik csak a nem szükséges papírok szelektív gyűjtésére és elszállítására vonatkozik. A második biztonságos iratkezeléssel egészül ki. A harmadik – egyre jobban keresett – szolgáltatástípusuk az “iratok selejtezését”, irodai költözés vagy csak rendrakás során keletkezett iratok díjmentes elszállítását, megsemmisítését foglalja magába. Ez a szolgáltatástípus vehető igénybe alkalmi (azaz nem rendszeres) iratselejtezés (évek során felhalmozott, feleslegessé vált papír alapú dokumentációtól, feleslegessé vált például nyomtatványoktól, kiadványoktól való megszabadulás igénye), iroda felszámolása/költöztetése stb. esetén. A szállítás egyszeri (mennyiségtől független), díjmentes, valamint szükség esetén megsemmisítési nyilatkozatot is kiállít az INEST Nonprofit Kft.
Új koncepció sokrétű előnyökkel
Bár díjmentes utcai papírgyűjtés már létezett, de irodai még nem. Bármilyen cég csatlakozhat a programhoz, továbbá az INEST garantálja, hogy a papír nem hulladékkereskedőkhöz jut (ezáltal kikapcsolják a díjért dolgozó hulladékkereskedő, valamint újrahasznosító, és egyéb közvetítő cégeket), hanem a legrövidebb szállítással egyből a felhasználási helyszínre viszik a papírt.
Ez azért előnyös ez a cégeknek, mert az INEST megoldja egy problémájukat: az iratok és egyéb papíralapú feleslegessé vált dokumentumok biztonságos körülmények között megsemmisítésre kerülnek oly módon, hogy azok újrahasznosulnak (papír zsebkendő, szalvéta, papírtörlő stb. készül belőlük).
Összességében: kevesebb szemét kerül a hulladéklerakókba, égetőkbe, kevesebb fa kerül kivágásra, a cég pénzt takaríthat meg azáltal, hogy díjmentes a szolgáltatás, így csökken a saját szemét mennyisége (ezáltal annak díja), továbbá dolgozók aktivitásán keresztül terjed a környezettudatos szemlélet.