Connect with us

technokrata

100 colos érintőkijelző, 50 ujjas kezelhetőség

Smart home

100 colos érintőkijelző, 50 ujjas kezelhetőség

Hathatós válasz a Microsoft által már 2001 óta dédelgetett Surface projektre.

A Microsoft Surface ugyebár nem más, mint egy dohányzóasztal méretű, körülbelül 100 kilogramm tömegű futurisztikus számítógép, melynek felületét egy 30 colos érintőkijelző borítja. Az Ideum nevezetű cég a közelmúltban hasonló fejlesztésekbe kezdett, melynek első eredménye az MT-50 Table nevezetű masina volt, mely 50 colos felhasználói felülettel ejtette ámulatba azokat a szerencsés felhasználókat, akik már kipróbálhatták.

#img1#

A vállalat most tovább emelte a tétet: egy amerikai kiállításon lehullott a lepel az Ideum legújabb fejlesztéséről, mely immár 100 colos felülettel rendelkezik, ami még akkor is mindenképpen elismerésre méltó teljesítmény, ha ebből a felületből “csak” 86 col az ami aktívan használható. Érdekesség, hogy a panel extra szélesvásznú formát kapott, ugyanis 16:5 képaránnyal bír. A 2304×800 pixeles felbontású display egyszerre akár 50 ujjat is képes érzékelni, így annak sincs akadálya, hogy egyszerre több felhasználó tapogassa a felületét. Megjegyzendő, hogy a Microsoft Surface is hasonló Multi-Touch képességekkel rendelkezik.

A kiállított prototípuson egy olyan demó futott, melyben a felhasználók képeket huzogathattak különböző irányokba, és a kijelző felületén a fotókon látható tárgyak helyzetüktől függően infravörös fényben, röntgen felvételen, vagy éppen hőtérképen tűntek fel.



Szólj hozzá!

További Smart home

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés