Connect with us

technokrata

Felvettek? Akkor ingyen telefonálsz!

Kütyük

Felvettek? Akkor ingyen telefonálsz!

Felvettek? Akkor ingyen telefonálsz!

A djuice a felvett diákok számára különleges ajánlattal kedveskedik.

Előző héten minden felsőoktatásba felvételiző diák joggal izgulhatott, hiszen a ponthatárok és az eredmények július 21-én láttak napvilágot. A fiatalok mobilmárkája együtt ünnepel a sikeres felvételizőkkel és egy rendkívül kedvező mobil-ajánlattal készül számukra, amely rögtön a kezdetektől megkönnyítheti az egyetemi éveket. A djuice kizárólag a sikeresen felvételizőknek szánt exkluzív ajánlatának kidolgozásakor az általa megkérdezett diákok válaszaiban megfogalmazott igényeket vette alapul. Ennek eredményeként a sikeres felvételizők számára választható készülékkínálatba a
wi-fi kapcsolatra képes, nagy kijelzős és qwerty billentyűzettel rendelkező telefonok kerültek, így a diákok az egyetemmel és a közösségi élettel kapcsolatos ügyeiket bárhol könnyedén intézhetik. A diákok igénye egy rendkívül kedvező ajánlatban testesül meg a djuice kínálatában: azok a fiatalok, akik bemutatják az idén megpályázott felsőoktatási intézmény által küldött sikeres felvételit igazoló levelet bármely djuice Café-ban vagy Telenor üzletben, egyedi kedvezményes ajánlatban 0 Ft-ért juthatnak az érintőképernyős Samsung Star II, vagy 3990 Ft-ért a qwerty billentyűzettel rendelkező Nokia C3-00 okostelefonhoz. Az ajánlatban szereplő készülékek a felsőoktatásban tanulók számára kidolgozott pénztárca-barát intercampus tarifacsomaggal vásárolhatóak meg, kétéves hűségnyilatkozattal. Az intercampus tarifacsomag havidíja mindössze 1000 Ft és a kezdeményezett hívásonként egyszeri 10 Ft-os kapcsolási díj mellett csoporton belül 0 Ft-os percdíjat, csoporton kívülre is igen kedvező, hálózaton belül 10 Ft-os, hálózaton kívülre belföldön 15 Ft-os percdíjat kínál.

Az exkluzív ajánlat választásával a diákok a márka fejlődésösztönző és kedvezményprogramjához, a myLife-hoz is csatlakozhatnak. A program keretein belül nem a szolgáltatónál elköltött forintokat, hanem az életben elért eredményeket, sikereket jutalmazza a mobilmárka. Pl.: érettségi, nyelvvizsga, diploma, sporttagsági, sporteredmény, könyvtári tagság, csonttörés, vérvétel, közhasznú pályázaton való részvétel, elvégzett diákmunka, házasság, stb. A 2011-es felsőoktatási felvételi a myLife-ban is pontot ér: meglévő és új tagok számára a djuice 300 pontot ad a sikeres, és 100 pontot a sikertelen felvételi igazolása esetén. A myLife másik előnye a djuice szerződött partnereinél elérhető vásárlási kedvezmény, amellyel olcsóbban elérhetővé válnak népszerű divatmárkák, sport- és élményszervező cégek vagy akár sportszer és logikai, ügyességi játékkereskedő cégek ajánlatai, de myLife-osként könyveket is kedvezménnyel vásárolhatnak a mobilmárka előfizetői.

A djuice tehát egy kedvezményesen megvásárolható okostelefonnal, egyetemistáknak csoporton belüli 0 Ft-os beszélgetési lehetőséggel és a myLife tagság által biztosított előnyökkel szeretné támogatni a felsőoktatásban töltendő kemény éveket. A felvételi ajánlatot kihasználó fiatalok azonnal megkapják a sikeres felvételiért járó 300 myLife pontot is.

További információk, bevezető ajánlat: http://www.djuice.hu/felveteli

 



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés