Connect with us

technokrata

Hétvégén átadták az Év E-sport díjait

E-Sport

Hétvégén átadták az Év E-sport díjait

Hétvégén átadták az Év E-sport díjait

Kihirdették a K&H Év E-sport díjak nyerteseit a budapesti PlayIt rendezvényen.

A 12 díjazottat egy 27 fős szakmai zsűri választotta ki a közel 300 jelölt közül, a közösségi szavazatok és szakmai szempontok figyelembe vételével.

Az eltökéltség, a kitartás és a kiváló teljesítmény alapján díjazták az e-sport kiemelkedő tehetségeit és kiválóságait, úgy mint az év csapatát, játékosát, kommentátorát, menedzserét, az év felfedezettjét, valamint életműdíj kategóriában is osztottak ki díjat.

2014 óta minden évben elismerik az e-sport hazai kiválóságait, így idén 12 kategóriában hirdették ki a K&H Év E-sport díjak nyerteseit: az év csapata, játékosai, kommentátora, menedzsere, felfedezettje, közönségdíjasai mellett életműdíj kategóriában is osztottak ki díjakat az eddig elért eredmények, a kitartó munka és eltökéltség alapján. A hazai e-sport közösség választotta ki a jelölteket, akik közül a szakmai vezetők kategóriánként három-három jelöltet juttattak tovább, majd egy 27 tagból álló szakmai zsűri szavazta meg a nyerteseket.

„A K&H tavaly óta támogatja a hazai e-sportot, így névadói voltunk a K&H e-kupa FIFA 19 versenynek, az idén áprilisban véget ért Magyar Nemzeti E-sport Bajnokságon pedig két játék névadó támogatójaként is díjaztuk a legjobb csapatokat és e-sportolókat. Az e-sportra mint a jövő sportjára, az ebben legjobban teljesítő e-sportolókra pedig mint a jövő bajnokaira, tehetségeire tekintünk. A K&H Év E-sport díjakkal 12 kategóriában, több mint 300 jelölt közül, az eltökéltséget, kitartást és kiváló teljesítményt ismertük el a közösségi szavazatok és szakmai szempontok figyelembe vételével”

– mondta el Horváth Magyary Nóra, a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokságot támogató K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

K&H díjat kaptak:

  • K&H Év E-sportolója csapat kategória: Nice Gaming
  • K&H Év E-sportolója játékos FPS kategória: Birgány „Raisy” Adrián
  • K&H Év E-sportolója játékos MOBA kategória: Subicz „bluerzor” Dániel
  • K&H Év E-sportolója sportjáték játékos kategória: Bereznay Dániel
  • K&H Év E-sportolója játékos RTS/kártyajáték kategória: Penha Felizardo „Penhadani” Dániel
  • K&H Év E-sport menedzsere/edzője kategória: Riczy „noizR” Dániel, Nádudvari „Robág” Gábor
  • K&H Év E-sportolója különdíj kategória: Bányai Fanni, Rab Árpád, Mikó Lóránt, Zöld Donát
  • K&H Év E-sportolója közönség díj játékos: Kiss “Vizicsacsi” Tamás
  • K&H Év E-sportolója közönség díj kommentátor: Kárpáti „Buci” András
  • K&H Év E-sport kommentátora kategória: Kárpáti „Buci” András
  • K&H Év E-sport Felfedezettje: Bereznay Dániel
  • K&H E-sport Életműdíj: Török „KODIAK” Balázs

„Örömteli  számunkra, hogy a hazai e-sport életében immáron ötödik alkalommal ismerhettük el a kiválóságokat. A beérkezett rekordszámú jelölés és a díjazottak eddigi eredményei is azt mutatják, hogy bár sokan még csak most ismerkednek ezzel a területtel, Magyarország már most szép eredményeket tett le az asztalra, és nemzetközi szinten is elismert e-sport kiválóságaink vannak. A Magyar E-sport Szövetség a továbbiakban is arra törekszik, hogy ismert és elismert legyen az a munka, amit e-sportolóink és e-sport szakembereink a hazai elektronikus sportért tettek, tesznek nap mint nap”

– mondta el Biró Balázs, a Magyar E-sport Szövetség elnöke a díjak átadásakor.

További E-Sport

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés