A Technokrata ajánlásai a Magyar Kormánynak a távközlési adó kiterjesztésére

Mint azt tavaly novemberben a miniszterelnök elmondta: a távközlési adó kiterjesztéseként prolongált internetadó megszületését az motiválta, miszerint a kormány azt vizsgálja, hogy „az interneten keletkező hatalmas extra profit hova lesz, és nem lehetne-e annak egy részét itt tartani Magyarországon”. Nem firtatva a költségvetés kiadási oldalon való racionalizálási lehetőséget, a Technokrata az alábbi konstruktív javaslatokat kívánja a Magyar Kormány figyelmébe ajánlani.

1. Ingyenes limit

Vannak, akik az internetet leginkább átutalásaik intézésére, Neptun-jegyek beírására, tanulásukhoz, levelezésre, kapcsolattartásra és emellett alapvető információszerzésre használják. Ők azok, akik jellemzően havonta 5 GB-nál többet nem fogyasztanak. Ha az internetadót amolyan jövedéki adó- szerű, fogyasztást szabályozó adónemként fogjuk fel, akkor a mindennapi modern életvitelhez kapcsolódó szolgáltatások igénybevételét adómentesen lenne érdemes kínálni. Minél inkább funkcionálisan használja a felhasználó az internetet a fenti szolgáltatásokra, annál inkább több ideje marad GDP-t termelni.

2. Tartalomdifferenciálás

Adatforgalomtól függően vannak olyan internetes tevékenységek – például az internetbank, vagy a kormányablak – amiket egyáltalán nem kell adóztatni. Ezek használata össztársadalmilag nézve növel annyi hatékonyságot, mint az ezen tevékenységek által generált adatforgalom után fizetendő 150 Ft-ok. Ezen tevékenységek kiszolgálása szolgáltató oldalról is közérdek.

3. Adómentes helyek

Könyvtárakban, iskolákban ne legyen adóköteles az internet a szolgáltatók számára sem!

4. Hatósági áras internet

Ha mindenképp ki szeretnénk terjeszteni a távközlési adót az internetszolgáltatásra, és azt a szolgáltatókkal szeretnénk megfizetni, akkor érdemes megfontolni a hatósági áras internet bevezetését, 100 mbit /s sebességig, sávosan, megabitenként. Az efölötti sebességet használóknak – jellemzően az extrém felhasználók számára – a piaci verseny megmaradna.

5. Adatvagyon itthon tartása

Visszatérve „az interneten keletkező hatalmas extra profit”-ra: ezek a pénzek sajnos nyilvánvalóan nem Magyarországon centralizálódnak. Nyilván azért – mert ahogyan azt mindannyian tudjuk – az internetes szolgáltatások bizonyos mértékben helyfüggetlenek, és miután régóta zajlik egyfajta adókedvezmény-verseny a világ országai között, így mindenki, aki az interneten csinál üzletet, ott székel éppen, ahol akar. Ma Magyarország állampolgárainak internetezési, fogyasztási és egyéb személyes adatai azonban a nemzetközi internetes cégóriásoknak köszönhetően külföldi szerveken, külföldi cégek tulajdonában vannak. Ma egy Facebook, vagy egy Google sokszor több és pontosabb információt tud egyes internetezőkről, fogyasztási szokásaikról, mint maga az állam, éppen ezért van az, hogy gyakorlatilag a legtöbb internetes hirdetés és vásárlás ellenértékének 20-30%-a ma külföldi országokban végződik. Éppen ezért orosz-mintára alkotmány-szinten javasolt annak szabályozása, hogy a magyar állampolgárok adatait ki, milyen szinten és hol tárolhatja és használhatja fel.

6. Adatvám

Magyarország méretéből fakadóan nem feltétlenül van abban a helyzetben, hogy ujjat húzzon az előző pontokban lévő vállalatokkal, illetve azok anyaországaival. Éppen ezért már az adatvagyon itthon tartása érdekében is érdemes lenne megfontolni valamilyen adatvám-szerű kivetést azon adatforgalmakra, melyek országon kívüli tartalmakra irányulnak. Természetesen ezt is csak az 1-2-es pontok figyelembevételével.

7. Torrent, mint állami monopólium

Nemcsak az „interneten keletkező hatalmas extra profit”, hanem az interneten keresztüli digitális javak fogyasztása és jelen állapotban kontrollálhatatlan cseréje az, ami még érdekes lehet. Nem véletlenül beszél erről az amerikai kormányzat is mostanában, lévén a magántulajdon a digitális javak fogyasztásakor nem terjed ki azok legális továbbadási lehetőségére. Éppen ezért amellett, hogy emiatt azok fogyasztás-alapú adózása is differenciálást igényelne, érdemes lenne megfontolni egy olyan ország-szintű platform létrehozását, ahol a megvásárolt zenék, videók, vagy egyéb digitális tartalmak legálisan cserélhetnének gazdát felhasználó és felhasználó között. A torrent, mint állami monopólium fizetős lenne: minden például 300 Ft-ért letöltött zenealbumból 100 Ft menne a jogtulajdonosnak, 100 Ft eloszlana a feltöltők között, és 100 Ft menne az államnak. Ha megvett valaki így 300 Ft-ért egy albumot, és ő is megosztja, akkor abból származna újabb bevétele, amiből mindig vásárolna új tartalmakat, ezzel a jogtulajdonosoknak és államnak biztosítva az állandó bevételi forrást.

8. Nemzeti bolhapiac

Nyilvánvaló, hogy a használt cikkek kereskedelmét nem tudja nyomon követni az állam, de azt is tudjuk, hogy az erre kitalált és elkészített portálok azonban az emberek ezen igényét szinte maradéktalanul kiszolgálják. Mennyivel hatékonyabb és olcsóbb lenne egy „nemzeti” vaterát létrehozni, mint a meglévőket vegzálni és kergetni őket a különböző székhelyeken, hogy nyilatkozzanak az eladókról, vevőkről, hogy ők adóztak-e és pontosan mi után és mennyit?

9. Tartalomgyártók támogatása – az adóforintok visszaforgatása

Hiába minden forgalom, vagy fogyasztás-alapú adó: ha nincs forgalom, illetve a forgalmat indukáló fogyasztás, akkor adóforintok sincsenek. Éppen ezért valamennyi internet-jellegű adóforintból érdemes egy „Digitális tartalomipari alap”-ot létrehozni, amiből magát a tartalomipart – újságírókat, fotósokat, videósokat stb. – támogatnánk akár direkt, akár indirekt, jellemzően a termelékenységükkel arányosan.

10. Technokrata kormányzást!

A fentiek összegzéseként szeretnénk, ha a nemzeti konzultáció mellett – melyben korántsem naivan feltételezzük, hogy az emberek tudatában vannak döntésük témájával, súlyával – a piaci szektor szakértői bevonásával születne minden, a távközlési-adóhoz hasonló javaslat, hogy azok kellően win-win alapon tudjanak megvalósulni és szolgálni úgy a kormány, mind az ország, a lakosság és az üzleti szektor érdekeit.