Connect with us

technokrata

Fontos változás jöhet idén a vállalatok életében

E-gazdaság

Fontos változás jöhet idén a vállalatok életében

A 2016-os év komoly változást hozhat az adatközponti piacon: a hagyományos tárolókkal szemben egyre jelentősebb versenytársként jelenik meg a hibrid flash.

A sokoldalú technológia a folyamatosan csökkenő beszerzési költségeknek köszönhetően ma már bármilyen méretű és profilú vállalat számára elérhető, így semmi sem áll széles körű elterjedésének útjában.

Ha a cégek versenytársaik előtt szeretnének járni, és lépést akarnak tartani a fejlődéssel, akkor elengedhetetlen, hogy rugalmas megoldásokat alkalmazzanak. A vásárlók alkalmazkodnak a változásokhoz, és az ezzel párhuzamosan az iparági környezet is folyamatosan fejlődik és támogatja a hibrid flash terjedését, hiszen az nagymértékben javítja a cégek hatékonyságát.

Dell_468 delldata

A vállalati adattárolás jövőjére vonatkozóan a Dell öt piaci előrejelzést fogalmazott meg:

  1. Középpontban a költségoptimalizálás – A jövőben az informatikai költségek továbbra is emelkedni fognak, míg a cégek költségvetései stagnálnak, illetve csökkennek. Ezért idén a tárolás terén is a legjobb ár-érték arányú megoldásokat keresik majd az informatikai szakemberek. A hibrid flash jelentős megtakarítást tesz lehetővé a cégek számára, mivel a tárolási rétegezés és a dinamikus kiosztás hosszabb távon a birtoklási összköltség csökkenését eredményezi. Emellett a technológia teljes költsége tavaly jelentősen csökkent, így már a kis- és középvállalkozások számára is elérhetővé vált.
  1. Villámgyorsan terjed a flash – Az optimalizált költségeknek és a számos elérhető flash-opciónak köszönhetően 2016-ban a flash egyre népszerűbbé válik az adatközpontokban. A TLC (Triple Level Cell) idei bevezetése is vonzóbbá teszi a technológiát az ügyfelek számára, hiszen ez az SLC-hez képest egységnyi területen megháromszorozza az elérhető tárkapacitást, de még az MLC-hez viszonyítva is 50 százalékos kapacitás-növekedést jelent.
  1. Teljesen flash-alapú konszolidáció – A hibrid flash piac további növekedése során a kizárólag flash-t használó vállalatok konszolidációját figyelhetjük majd meg. Ezeket a vállalatokat vagy be fogják kebelezni a nagyobb tárhelyszolgáltatók, vagy teljesen kiszorulnak a piacról. A hibrid flash a tárolási szektor új slágere, és az is marad, mivel a hagyományos tárolóknál jóval több lehetőséget kínál, ráadásul egyre alacsonyabb áron.
  1. SDS-re alapozzuk a jövőt – Manapság az üzletágvezetők számos új alkalmazást használnak, speciális informatikai igényeket támasztanak, és a korábban megszokottól eltérő módon kívánják igénybe venni az informatikai szolgáltatásokat. Amennyiben a rendszergazdák ehhez nem tudnak kellően rugalmas informatikai infrastruktúrát biztosítani, az üzletvezetők maguk veszik kézbe az informatikai költségvetést, és olyan döntéseket hoznak, amelyek párhuzamosan futnak majd a hivatalos informatikai szervezet folyamataival. A problémára megoldást jelent a hagyományos és az új, azaz SDS-alapú tárolási megoldások ötvözése: a tárhelyszolgáltatók az SDS-re összpontosító architektúrákat, valamint üzembe helyezési modelleket ajánlanak majd, amelyek kulcsszerepet kapnak az újgenerációs tárolási rendszerek kialakításában.
  1. Konvergenciával a költséghatékonyságért – Az elmúlt néhány évben az informatikai költségvetések tovább csökkentek, amelynek hatására a rendszergazdák a mind optimálisabb megoldások felé fordultak: egységes, azaz konvergens rendszerekben kezdtek el gondolkodni, és ezeket 2016-ban meg is valósítják az adatközpontokban. Egyre több szolgáltató és ügyfél tér át ezekre a moduláris, ezáltal hatékonyabb és egyszerűbb üzemeltetést lehetővé tévő megoldásokra, ami a teljes adatközponti piac növekedését is elősegítheti.



Szólj hozzá!

További E-gazdaság

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés