Connect with us

technokrata

Megtudtuk melyik óriáscég lesz a NOB digitális partnere

E-gazdaság

Megtudtuk melyik óriáscég lesz a NOB digitális partnere

Ez egy történelmi stratégiai együttműködés a digitális világban

Az Alibaba kínai online kereskedelmi óriáscég lesz a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) digitális partnere, erről a két fél 2028-ig szóló megállapodást kötött csütörtökön a svájci Davosban.

Az Alibaba ezzel a kiemelt szponzorokhoz csatlakozott, melyek közé olyan világcégek tartoznak, mint a Coca-Cola vagy a McDonald’s. A világ legnagyobb online viszonteladója lesz a felelős az olimpiai logóval ellátott emléktárgyak forgalmazásáért, illetve az ötkarikás játékok informatikai hátterének biztosításáért.
A megállapodás anyagi részleteit nem hozták nyilvánosságra, ám a Financial Times értesülései szerint az Alibaba támogatása mintegy 600 millió dollár (173,4 milliárd forint) bevételt jelent a NOB-nak.
Az óriáscég szerepvállalásában közrejátszhatott az, hogy a következő három ötkarikás játékokat Ázsiában rendezik: a 2018-as téli olimpiának Pjongcsang, míg a 2022-esnek Peking ad otthont, a 2020-as nyári játékokat pedig Tokió látja vendégül.

“Ez egy történelmi stratégiai együttműködés a digitális világban. Át fogja alakítani az egész olimpiai mozgalmat”- hangsúlyozta Thomas Bach, a NOB elnöke.

Forrás: MTI

További E-gazdaság

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés