Connect with us

technokrata

Meghalt a copy-paste kitalálója, Larry Tesler

Larry Tesler

E-gazdaság

Meghalt a copy-paste kitalálója, Larry Tesler

Meghalt a copy-paste kitalálója, Larry Tesler

Copy-paste, másolás, beillesztés, kivágás (Ctrl+C, Ctrl+V, Ctrl+X) használata mára teljesen a mindennapi számítógéphasználat része. Ezek azok a funkciók, amiket már az alapok során megtanul minden számítógépfelhasználó. Tulajdonképpen igazán fel sem merül senkiben az a tény, hogy ezeket valamikor, valakinek ki is kellett találnia és meghonosítania a számítástechnika világában.

Larry Tesler neve valószínűleg nem sokaknak lesz ismerős, pedig az Apple-nél is megfordult számítástechnikai szakember munkássága óriási hatással volt a számítógépek, különösképp a billentyűzet és az egér használatára, illetve a velük való munkára.

Sajnos ezúttal nem egy újabb remek funkció miatt hozzuk szóba Larry Tesler nevét, hanem azért, mert az 1945-ös születésű informatikai géniusz a napokban hetvennégyéves korában elhunyt. A kopipészt atyja 74 éves volt. A New Yorkból indult szakember azzal írta be magát a számítástechnika történetébe, hogy megalkotta a ma már alapműveletnek számító kivágás, másolás, beillesztés parancsokat, vagyis Crtl+X, Crtl+C és Ctrl+V funkciókat.

Larry Tesler

Larry Tesler

A kaliforniai Stanford Egyetemen diplomázott Larry Tesler a Xerox kutatási részlegénél, Palo Altóban kezdte bontogatni szárnyait. Arra figyelt fel, hogy egér és billentyű kombinációval sokkal egyszerűbb lenne a számítógépek irányítása, de az igazi hírnevet a Gypsy nevű szövegszerkesztővel elért munka hozta meg számára: ennél a szoftvernél működtek ugyanis először a mára megkerülhetetlen és rendkívül praktikus billentyűkombinációk.

Tesler szakértelmének köszönhetően az Apple-nél is megfordult, és igen magasra jutott a ranglétrán: a Steve Wozniak által is betöltött főmérnöki pozícióig repítette a hozzáértése és lendülete, ahova természetesen ötleteit is magával vitte. Larry Tesler nagyon határozott véleménye volt arról, hogy ha már órákon át kell ülni a gépek előtt, akkor a felhasználói élmény legyen minél kellemesebb a számítógépekkel való munka során. Ebből a gondolatból fakad az is, hogy a híres kombinációk azokon a betűkön lettek, amiken. A X,C,V plusz emellett még jellemzően a legutolsó művelet visszavonására használt Ctrl+Z is mind a hagyományos QWERTY billentyűzet alsó betűsorában helyezkednek el egymás mellett, vagyis könnyen használható és megjegyezhető helyen vannak logikusan elhelyezve egymás mellé.

A Larry Tesler által kigondolt megoldás eredményeként, azaz hogy ezen funkciók a jól ismert gombokra, az X a C és a V betűkre kerültek, nem a véletlen műve volt.

Forrás: hvg.hu

További E-gazdaság

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés