Connect with us

technokrata

Megbízásainak felét franchise partnerein keresztül kézbesíti a DODO

dodo

E-gazdaság

Megbízásainak felét franchise partnerein keresztül kézbesíti a DODO

Megbízásainak felét franchise partnerein keresztül kézbesíti a DODO

Az üzleti ötletek mindössze 6 százaléka valósul meg, franchise-rendszerrel azonban jelentősen javítható ez az arány, mivel így a vállalkozás indításával járó kockázat nagymértékben csökkenthető.

Az adatvezérelt logisztikai megoldásokat kínáló DODO Partner programja néhány évvel ezelőtt indult, és szinte azonnal úttörővé vált, mára pedig megbízásainak felét franchise partnerek révén kézbesíti. A vállalat szakértői összegyűjtötték azt az öt legfontosabb tényezőt, amely a franchise mellett szól.

Mi az a franchise?

A módszer gyökerei egészen a 18. századig nyúlnak vissza. A franchise ugrásszerű fejlődése és népszerűsége azonban két évszázaddal később következett be, amikor az Egyesült Államokban, az 50-es és 60-as években olyan iparágak is felismerték a franchise-ban rejlő üzleti lehetőségeket, mint a szolgáltatói és turisztikai szektor. A sikeres vállalatok „kölcsönadták” a már felépített márkájukat és jól működő üzleti modelljüket más vállalkozóknak, akik így szilárd alapokra tudták felépíteni saját cégüket.

Egy vállalkozás felépítése a nulláról nemcsak a magasabb kezdeti költségekben, hanem a kockázat mértékében is különbözik a franchise rendszertől. Vegyünk egy példát. Egy ételkiszállítással foglalkozó vállalkozás elindításához először létre kell hoznunk egy márkát, járműflottát és technológiai infrastruktúrát kell kiépítenünk, futárokat kell alkalmaznunk, valamint meg kell győznünk az ügyfeleket, hogy a mi szolgáltatásunkat vegyék igénybe.  Ebbe a folyamatba kezdetben jelentős mennyiségű pénzt és időt kell befektetni, a kudarc lehetősége mégis meglehetősen nagy.

Miben különbözik a franchise?

Ez az üzleti modell nem garancia a sikerhez vezető egyenes útra, azonban kétségtelenül jobb kiindulási pozíciót biztosít. A franchise-licenc megvásárlása egy olyan márkához nyújt hozzáférést, amely sikeresen működő üzleti modellel rendelkezik. Elérhetővé válnak a már jól működő folyamatok és rendszerek, a technológiai háttér és a marketingstratégia, vagyis a teljes know-how, mivel a franchise a tudásmegosztásra és a támogatásra épül, a versenyképesség növelése érdekében

Hogyan segíti a franchise a vállalkozás fejlesztését?

  1. A piaci ingadozásoknak ellenálló, bevált koncepció

Azokat a vállalkozói hibákat és tévedéseket, amelyekkel egy kezdő vállalkozó szembesülhet, nagy valószínűséggel már a franchise-márka tulajdonosai is elkövették, miközben vállalkozásukat építették. A franchise tehát egy olyan üzleti koncepció, amelyet számos körülmények között és piacon kipróbáltak már, és amely még a bizonytalan időkben is stabil tudott maradni. Bár az üzleti életben nincs olyan eszköz, amely százszázalékos védelmet nyújtana a recesszióval és a rossz gazdasági időszakokkal szemben, a franchise-márkákat többek között az teszi erőssé, hogy egy egész csoport támogatásával, valamint egy bevált működési modellel rendelkeznek.

  1. A saját vállalkozás rugalmassága

A franchise-licenccel a vállalkozás tulajdonosává válunk, épp úgy, mintha saját céget alapítanánk; teljesen testre szabhatjuk a munkaidőt és az üzlet működtetésével kapcsolatos összes feladatot, legyen az adminisztratív vagy ügyvezetői. Egy különbség azért mégis van, nem tarthatunk igényt a márka teljes nyereségére.

  1. Azonnali márkaismertség

Egy új márka ismertségének kiépítése hosszú távú és költséges folyamat, amely gyakran csak évek múlva hoz eredményt. Egy franchise esetében egy jó hírű és ismert márka égisze alatt lépünk be az üzleti életbe, amely biztos pozícióval rendelkezik a piacon. Ráadásul mindig támaszkodhatunk az anyavállalatra akár működéssel, akár üzleti döntéssel kapcsolatos tanácsra van szükségünk, de az esetlegesen felmerülő problémákra sem kell egyedül megoldást találnunk.

  1. Innováció beruházás nélkül

Bár manapság egy vállalkozásban elengedhetetlen a folyamatos innováció, ez sok idő és pénz befektetését igényelheti. Egy induló vállalkozás esetében ez a folyamat még nagyobb kihívást jelenthet. Ha pedig a befektetés nem hozza meg a kívánt hatást, a cég a tőkéjéből veszít, ami akár a stabilitását is megingathatja. Franchise-vállalkozásként olyan kipróbált megoldásokat alkalmazhatunk, amelyek a gyakorlatban már bizonyítottak, épp ezért nem kell számolnunk az innovációs tervhez kapcsolódó kutatási és fejlesztési költségekkel.

  1. Mindenkinek megéri

Milyen tudás kell egy franchise elindításához? A szükséges tapasztalat szintje iparáganként változik, vannak olyan szegmensek, amelyekhez elengedhetetlen a hozzáértés. Ez azonban nem szabály. Az esetleges tapasztalathiány ma már nem olyan akadály, amely feltétlenül útját állja egy franchise-vállalkozás indításának. A modern technológiának köszönhetően egyes márkáknak sikerült olyan automatizált rendszereket kifejleszteniük, amelyek megkönnyítik az egész folyamatot, és segítenek követni az anyavállalat bevált koncepcióját. Példaként nézzük a logisztikai ágazatot, amely nagy pontosságot és precizitást igényel. Ebben a szegmensben az egyik úttörő az aznapi házhoz szállítást végző nemzetközi okoslogisztikai vállalat, a DODO, amely Partner programjának részeként hozzáférést biztosít saját fejlesztésű szoftveréhez franchise partnerei számára, az útvonalak pontos megtervezéséhez és a kapcsolódó folyamatok kezeléséhez, így nem kell bonyolult és költséges tervezéssel tölteniük az időt. Ez lehetővé teszi a programban résztvevők számára, hogy kizárólag vállalkozásuk zökkenőmentes működtetésére és fejlesztésére összpontosíthassanak.


További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További E-gazdaság

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés