Connect with us

technokrata

Diákok digitális oktatásást segíti a Sberbank

Sberbank

Digitális oktatás

Diákok digitális oktatásást segíti a Sberbank

Diákok digitális oktatásást segíti a Sberbank

Pedagógusoknak és rászoruló gyermekeknek biztosít digitális eszközöket a Magyar Bankszövetség által létrehozott JÓTETT Bank – Digitális Gyorsítósáv program, amelyhez a Sberbank Magyarország Zrt. is csatlakozott.

A köznevelési intézmények digitális munkarendjének tavaszi bevezetését követően számos iskolában előfordult, hogy családok ajánlották fel a már nem használt számítógépeiket, okoseszközeiket, hogy a szegényebb sorsú diákok is elérjék az online oktatási anyagokat és részt vehessenek a tanórákon.

A Sberbank szerint most kiemelt fontosságú, hogy erre a kihívásra a bankszektor is pozitív választ tudjon adni, ezért csatlakozott az iskolákat, pedagógusokat, illetve rászoruló diákokat érintő, digitális felzárkóztatását célzó adományozási programhoz. A hazai pénzintézeteket tömörítő Magyar Bankszövetség „JÓTETT Bank” kezdeményezésén belül hirdette meg 2020. november 30. és 2021. január 15. között a Digitális Gyorsítósáv adományprogramját. Eszközadományával a Sberbank is segítséget kíván nyújtani, hiszen a koronavírus miatt kialakuló helyzet szükségessé tette a digitális oktatás eszközrendszerének megteremtését.

Az alapvető digitális készségek elsajátítása ma már a fiatalok mindennapi boldogulásának feltétele. Az eszközadománnyal mi is szeretnénk hozzájárulni az infokommunikációs felzárkóztatáshoz, a digitális oktatás támogatásához és ezáltal az egyenlő esélyek megteremtéséhez

– hangsúlyozta Szabó Richard, a Sberbank Magyarország Zrt. vezérigazgatója.

További Digitális oktatás

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés