Connect with us

technokrata

Így változtatja meg a jövő munkahelyét az 5G

5g

Digitalizáció

Így változtatja meg a jövő munkahelyét az 5G

Így változtatja meg a jövő munkahelyét az 5G

Az 5G hálózatra épülő digitális ipari fejlesztések, többek az olyan alkalmazások, mint a kiterjesztett valóság és a mesterséges intelligencia, illetve a hálózatba kapcsolt gépek megoldást jelenthetnek az egyre öregedő társadalom foglalkoztatására, mert képesek kiváltani a nagy fizikai terheléssel járó és kockázatos munkafolyamatokat – hangzott el az 5G Smart Factory Fórumon, amelyet a Huawei Technologies Európai Ellátó Központjának pátyi üzemében rendeztek meg.

A vállalat létesítményében tavaly zárult le az a teljes körű digitális fejlesztési beruházás, amely lehetővé tette, hogy az 5G-re épülő automatizált megoldások mára kiforrott, működő és megtérülő gyakorlatokká váljanak. A fejlesztés eredményeként a létesítmény hatékonysága általánosságban 30 százalékkal, bizonyos folyamatoknál 40 százalékkal növekedett, emellett a kockázat több helyen 50 százalékkal csökkent.

A Huawei Technologies Európai Ellátó Központjának (ESC) pátyi üzeme adott helyet az 5G Smart Factory Fórumnak, amelynek keretében iparági szakértők az 5G-alapú innovatív megoldások alkalmazási lehetőségeit, előnyeit és a jövőbeli perspektíváit vitatták meg. Vicky Zhang, a Huawei Globális Vállalati Kommunikációs Osztályának alelnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az üzemben alkalmazott mesterséges intelligencia-, kiterjesztett valóság- és számítási felhő-technológiákat integráló innovatív megoldások már kiforrott, működő gyakorlatok, amelyek kézzelfogható üzleti és társadalmi értéket hordoznak:

A Huawei Technologies Európai Ellátó Központjának pátyi létesítményének tavaly lezáruló, teljes körű digitalizációja lehetővé tette az önvezető járművek, a mesterséges intelligencia által vezérelt minőség-ellenőrzés, és a kiterjesztett valóság által támogatott távoli karbantartás bevezetését, amelyek a jövő intelligens gyárainak tipikus alkalmazásai és alapvető képességei lesznek

– mondta Zhang.

A Huawei olyan nemzetközi szervezetekkel partnerségben, mint az ENSZ Iparfejlesztési Szervezete (UNIDO), arra törekszik, hogy világszerte előmozdítsa az 5G ipari infrastruktúra-megoldások alkalmazását.

Az új technológiák kisebb fizikai terhelést és nagyobb biztonságot jelentenek

Dr. Ulrike Fasbender, a németországi Hohenheimi Egyetem professzora a Huawei pátyi üzemét a digitalizáció által ösztönzött gyors fejlődés és innováció kiváló példájaként említette:

A digitális megoldások, például a kiterjesztett valóság és az 5G kapcsolat által lehetővé váló önvezető targoncák hatása valódi változást jelent a munkahelyeken. Ezek a technológiák lehetővé teszik a hatékonyabb munkavégzést az alkalmazottak számára, miközben megóvják őket a megerőltető vagy kockázatos feladatoktól. Az ehhez hasonló módon javuló munkakörülmények döntő fontosságúak lesznek a foglalkoztatás szempontjából, ha figyelembe vesszük, hogy a dolgozó népesség átlagéletkora egyre növekszik.

Dr. Fasbender szerint azok az országok és vállalatok, amelyek nem használják ki megfelelően a technológiát, elveszítik versenyképességüket a digitális gazdaságban, és a gazdaság csak akkor maradhat dinamikus, ha az ipart kiszolgáló ökoszisztémák körül forog.

Papp Sándor, az Európai Ellátó Központ igazgatóhelyettese hozzátette:

Először 2019 végén vezettünk be 5G hálózatra épülő automatizálási megoldásokat. Azóta a pátyi üzemben saját maghálózat és egy, a felhőhöz hasonló, úgynevezett helyi, edge computing rendszer működik együtt, amelyek lehetővé tették az önvezető járművek implementálását és a teljes logisztikai rendszer automatizálását.”

A technológiai fejlesztések bevezetése óta a pátyi üzem hatékonysága általában 30 százalékkal – bizonyos folyamatoknál 40 százalékkal – növekedett, és ez a szám a jövőben jelentősen tovább emelkedhet. Jelentősen csökkent többek között a raktári és termelési átfutási idő, 50 százalékkal csökkent a hibarizikó egyes terméksorokon, valamint kiemelkedő munkabiztonsági körülmények valósultak meg. Szintén kulcsfontosságú előrelépés a privát 5G hálózat jóvoltából a teljes gyárat érintő kiemelkedően magas adatbiztonság.​

Globális szövetség a mesterséges intelligencia előmozdításáért

Az ENSZ Iparfejlesztési Szervezete, többek között a Huawei-jel együttműködésben idén júliusban indította el a „Mesterséges intelligencia felhasználása az ipar és a gyártás területén” elnevezésű globális kezdeményezést (AIM Global). Az állami és magánpartnereket tömörítő szövetség olyan együttműködést és tudásmegosztást előtérbe helyező platformmá szeretne válni, amely felkarolja és támogatja a mesterséges intelligenciához kapcsolódó technológiák innovációját és alkalmazását az ipari és gyártási szektorban.


További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További Digitalizáció

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés