Connect with us

technokrata

Elfogadták az első nemzetközi egyezményt a számítástechnikai bűnözés elleni fellépésről

Dotkom

Elfogadták az első nemzetközi egyezményt a számítástechnikai bűnözés elleni fellépésről

Hétvégén közel 40 ország minisztere látogat a budapesti aláírásra.

Az Európa Tanács (ET) Számítástechnikai Bűnözés Szakértői Bizottságának kezdeményezésére az ET Miniszteri Bizottsága elfogadta az első nemzetközi Számítástechnikai Bűnözés Elleni Egyezmény szövegét. Az egyezményt közel 40 ország minisztere Budapesten, november 23-án írja alá. A diplomáciai eseményt november 22-én nagyszabású nemzetközi konferencia előzi meg, amelyen nemzeti és nemzetek feletti kormányzati szerveket képviselő személyiségek és a téma legelismertebb szakértői tartanak előadásokat.

Az egyezmény alapvető célja közös büntetőjogi politika kialakítása, a társadalom védelmének biztosítása a számítástechnikai bűnözéssel szemben, többek között megfelelő jogszabályok elfogadásával és a nemzetközi együttműködés elősegítésével.

A nemzetközi egyezmény megszületését a számítógépes hálózatokon elkövetett bűncselekmények – tipikusan szerzői jogi visszaélések, számítógépes rendszerekhez kötődő csalások, gyermekpornográfia terjesztése, számítógépes hálózatok biztonsága elleni tevékenységek – elszaporodása, s a nemzetállamok különálló igazságszolgáltatási kereteit túlhaladó jellege indokolja. A felsorolt, társadalomra veszélyes cselekmények elleni eredményes fellépés érdekében az egyezmény tisztázza az eljárási jogköröket, egységes feltételeket teremt a bűnüldözők számára a számítógépes hálózatok átkutatásához és a rajtuk tárolt adatok lehallgatásához – az emberi és polgári jogok érvényesülését garantálva.

Az egyezmény szövegének politikusok elé bocsátott változata az Európa Tanács szakértői – illetve Egyesült Államok-beli, japán és kanadai kollégáik – négy évi munkájának eredménye. Mivel a számítástechnikai bűnözés elleni közös fellépés igénye a szeptember 11-i amerikai terrortámadás óta még inkább előtérbe került, az egyezmény aláírása is rendkívül aktuálissá vált.

Az aláírásra november 23-án a budapesti Országház volt főrendiházi üléstermében kerül sor. Az ehhez kapcsolódó – november 22-én megrendezendő – számítástechnikai bűnözéssel foglalkozó konferencia előadói a cyber-bűncselekmények veszélyeiről, az ellenük való fellépésről, az egyezmény kialakításának körülményeiről, a kapcsolódó nemzeti és nemzetközi tapasztalatokról, valamint a jövő kihívásairól tanácskoznak majd.

Az aláírási ceremóniát és a konferenciát az Európa Tanács és a Magyar Köztársaság Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztossága közösen szervezi.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés