Connect with us

technokrata

Gázzal hajtott telefon és számítógép: valósággá válik?

Dotkom

Gázzal hajtott telefon és számítógép: valósággá válik?

A hosszú fejlesztések eredménye lassan kézzelfoghatóvá válik: egy régi technológia újfajta környezetben megváltoztathatja szokásaink egy részét…

Nem is gondolnánk, mekkora verseny alakult ki az üzemanyag cellákkal működő noteszgépek körül. Pontosabban maga, a folyékony üzemanyagot tartalmazó energiaforrás a verseny oka. A Mechanical Technologies, a Motorola, a Manhattan Scientifics, a Ball Aerospace, a Fraunhofer Institute és a Samsung mind azon igyekszik, hogy ő hozza létre először ezt a parányi szerkezetet. Úgy tűnik azonban, a német Smart Fuel Cell GmbH nevű müncheni cég lesz a befutó.

Az üzemanyagcella egy olyan elektrokémiai eszköz, mely elektromosságot állít elő hidrogénből (kísérleteznek metán, propán, bután és egyéb természetes gázokkal is). Az eddigi fejlesztések főként az öszvér megoldásokra szorítkoztak, melyek egyfajta hibrid erőforrásként a régi technológia és az új fejlesztések eredményeinek ötvözését kísérelte meg. A német vállalat terméke az első, mely nem kíván szokásos akkumulátort működéséhez.

Az eszköz elsősorban az energiaigényes mobil gépekben (notebookok, digitális kamerák stb.) való használatra készült. Az üzemanyag cellából ugyanis már rendelkeznek prototípusokkal, az év végéig összesen 2000 darabot szeretnének előállítani (a jövő évben azonban már 100 ezres mennyiségre kívánják felfuttatni a termelést, hogy ki tudják elégíteni a várható igényeket).

Mindezek ellenére a mobil üzemanyagcellák még gyerekcipőben járnak: 1 kilowatt energia előállítása 10 és 100 ezer dollár közötti összeg kifizetésével érhető el. A cég vezetője szerint azonban a technológia fejlesztésével pár év alatt már a jelenleg használt lítium-ion akkumulátorok versenytársa lehet (persze kérdés, hogy a jelenleg használt megoldások nem fejlődnek-e addig tovább…). Az újratöltés például máris egyszerűbb, mint korábban: a cartridge 120 ml-es metanol tartálya az őt használó készülék leállítása nélkül utántölthető. Egy teljesen feltöltött üzemanyagcellával egy körülbelül 15 wattos fogyasztású notebook megközelítőleg 10 órán át képes üzemelni.

Maga az újratöltés természetesen pénzbe kerül, hiszen a felhasználandó gázért fizetni kell (jelenleg az Egyesült Államokban 33 centbe kerül egy gallon metanol). A csomagolás és a marketing költségek ennél jóval jelentősebbek, így összesen egy feltöltött cartridge fogyasztói ára 3 és 5 dollár közé tehető (természetesen csak abban az esetben, ha a termék iránti érdeklődés megnő). Remények szerint az újratölthető üzemanyagcellák minden olyan boltban megvásárolhatók lesznek, ahol most ceruzaelemet kapni.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés