Connect with us

technokrata

Nehéz hónapok a pénztárcának – emelkedő hardverárak

Dotkom

Nehéz hónapok a pénztárcának – emelkedő hardverárak

Több hatás is érte a komplett számítógépek árusításával foglalkozó piacot az elmúlt pár hónapban, ennek köszönhetően elindult az árlavina – fölfelé…

Több számítógépeket gyártó cég is bejelentette, hogy hamarosan emelni lesz kénytelen komplett konfigurációinak árát. Ezen cégek közé fog tartozni az NEC is, amely nyilvánosságra hozta áremelési terveit. A cég szóvivői arra hivatkoztak, hogy a tavaly év végi árszinthez képest egyes hardverelemek jelentős mértékben megdrágultak. Főként a dinamikus memóriachipekre (DRAM) és a folyadékkristályos kijelzőkre (LCD) igaz ez az állítás. Emellett az is szerepet játszik az áremelkedésben, hogy a gyenge japán jen miatt növekedett az előállítási költség (a japán cégek nagy része ugyanis Tajvanon gyártja gépeit).

A sort a múlt héten az amúgy sem olcsóságáról ismert Apple cég nyitotta meg, bejelentette ugyanis, hogy az alacsonyabb árszegmensbe tartozó iMac számítógépei hamarosan 100 dollárral kerülnek majd többe. Az Apple is az emelkedő hardverárakat okolta (az iMac tekintetében talán még kumulatív a hatás, mert ezen modellek egytől egyig LCD monitorral vannak felszerelve). Talán egyetlen pozitívum, hogy lassan megszűnik az iMac irányában támasztott igények kielégítésének lassúsága, az amerikai vállalat ugyanis a termelés felfuttatását ígérte.

Hasonló lépésre szánta el magát az IBM Japán részlege is, úgy tűnik, előbb-utóbb mindenki, minden piacon megérzi ennek hatását. Bizonyára lesznek kivételek, ugyanis egyes gyártók ragaszkodnak az alacsony árakhoz, ezt viszont csak a beépített hardverelemek tudásának, teljesítményének mérséklésével lehet tartani (például kevesebb memóriát raknak bele egy konfigurációba).



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés