Connect with us

technokrata

Létrejön a világ második legnagyobb számítástechnika vállalata

Dotkom

Létrejön a világ második legnagyobb számítástechnika vállalata

A Hewlett-Packard vezérigazgatója megnyerte a jogi csatát – folytatódhat a Compaq-kal való fúzió…

Carly Fiorina, a Hewlett-Packard cég vezérigazgatója megnyerte a pert Walter Hewlett ellen: a bíróság jóváhagyta a Compaq megvásárlásáról szóló ügyletet, miután megállapította, hogy Fiorina nem vezette félre a részvényeseket, és nem vásárolt tőlük illegálisan szavazatokat.

A Compaq nyolc hónappal ezelőtt jelentette be a Hewlett-Packarddal történő összeolvadás tervét, amely hatalmas vihart kavart a HP-alapítók leszármazottai köreiben, akik családi alapon a cég részvényeinek 18 százalékát birtokolták.

Annak ellenére, hogy a Compaq részvényesei március 20-án, majd egy hónappal később a Hewlett-Packard számítástechnikai óriáscég részvényesei is megszavazták a sok vitát kiváltó fúziót, Walter Hewlett tett még egy próbálkozást.

Miután az egyesülési tárgyalások végül eredményesen lezajlottak, megvádolta Fiorinát, hogy félrevezette a részvényeseket, és jogellenesen megvásárolta jóváhagyó szavazatukat.

Ám a bíróság ítélethozatala a vezérigazgató asszony teljes győzelmét hozta. A bírák mindenben neki adtak igazat, az összeolvadás folytatódhat…

Tovább

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés