Connect with us

technokrata

Nortel: 40%-os bevételcsökkenés

Dotkom

Nortel: 40%-os bevételcsökkenés

A kanadai Nortel 2002 második negyedévében 697 millió dolláros nettó veszteséget könyvelt el, bevétele pedig 40%-kal csökkent az elmúlt év azonos időszakához képest.

A kanadai telekommunikációs eszközöket gyártó Nortel közzétette második negyedéves eredményeit. A cég vesztesége 697 millió dollár vagy 20 cent/részvény, ez az eredmény azonban jóval jobb a tavalyi év azonos időszakához képest. Akkoriban a cég 19,4 milliárd dolláros veszteséget (6,08 dollár részvényenként) mutatott ki. A hatalmas összeg különböző telekommunikációs vállalatok akvirálásából adódott.

A cég veszteségét sikerül ugyan csökkenteni, ugyanakkor a bevételek is drasztikusan visszaestek. 2001 második negyedévében még 4,61 milliárd dollár bevételt könyveltek el, idén már csak 2,77 milliárdot, mely 40%-os visszaesést jelent. Az első negyedév 2,9 milliárdos bevételéhez képest a csökkenés 4,5%-os.

A cég az elmúlt hónapok folyamán a 92.000 alkalmazott több mint felét elbocsátotta. Közleményük szerint 2003 közepe előtt nem valószínű, hogy a cég ismét nyereségessé váljon.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés