Connect with us

technokrata

Emelkedő bevételek a Vivendinél

Dotkom

Emelkedő bevételek a Vivendinél

A Vivendi Universal 13 százalékkal növelte bevételeit az idei első félévben, a második negyedévi bevétele pedig 11 százalékkal gyarapodott a tavalyi év azonos időszakához képest.

A Vivendi Universal 13 százalékkal 29,99 milliárd euróra növelte bevételeit az idei első félévben. A francia vállalat második negyedévi bevétele pedig 11 százalékkal 15,34 milliárd euróra emelkedett 2001 azonos időszakához képest.

A június végén záródott második negyedévi bevétel mintegy 20 százalékkal 7,89 milliárd euróra erősödött az egy évvel korábbi 6,59 milliárdról a cég média és szórakoztatóipari ágazatában, amely jóval meghaladta a szakértők által becsült 7,7 milliárdos bevételét.

A Vivendi francia közmű- és médiaóriás második negyedévében a tavalyinál 11 százalékkal nagyobb, 15,34 milliárd eurós árbevételt ért el. Ezen belül a társaság média és szórakoztatóipari vállalatai a második negyedévben közel 20 százalékkal, 7,89 milliárdra növelték bevételüket. Az első félévben így 13 százalékkal, 29,99 milliárdra emelkedett a cég forgalma.

A Vivendi új elnöke, Jean-Rene Fourtou kijelentetése szerint komoly erőfeszítésekbe kerül a vállalat „készpénzválságának ellenőrzés alatt tartása”, ugyanis az előző elnök, Jean-Marie Messier érája alatt hatalmas adósság halmozódott fel – a Vivendi média és szórakoztatóipari tündöklése helyett. Emiatt is érte Messier stratégiáját komoly bírálat, és a vállalat éléről való távozása is ennek a félresikerült helyzetnek köszönhető.

Azóta a jelentősen eladósodott Vivendi iránt igencsak megcsappant a befektetői bizalom: a vállalat részvényára idén eddig mintegy 75 százalékkal süllyedt. A cég árfolyama csupán akkor mérséklődött néhány százalékkal, mikor bejelentésre került, hogy legalább 10 milliárd euróért eladja a Houghton Mifflin amerikai kiadóvállalatot.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés