Connect with us

technokrata

A Vivendi értékesítette az egységes vállalati struktúrájához nem passzoló érdekeltségeit

Dotkom

A Vivendi értékesítette az egységes vállalati struktúrájához nem passzoló érdekeltségeit

A világ második legnagyobb média vállalataként számon tartott társaság eladta újságjait és a Vizzavi-részét is.

A francia Vivendi Universal (VU) megállapodott a Socpresse kiadóval a L´Express és L´expansion című francia hetilapok eladásáról. A csomagban megtalálható az együtt 300 millió eurót érő Comareg apróhirdetés és a L´Etudiant című diáklap is. Az értékesítéssel a Vivendi végleg megvált fogyasztói sajtórészlegétől is, miután idén már eladta szaklapjait kockázati tőkebefektetőknek.

A kiadói vagyon értékesítése része a Vivendi 10 milliárd eurós karcsúsító programjának. A nem alaptevékenységek eladásából ötmilliárd eurót az elkövetkezendő kilenc hónap során kíván begyűjteni a vállalat, hogy csökkenthesse 19 milliárd eurós adósságát.

Az eladandó vagyontárgyak soron következő tagja a tavaly vásárolt amerikai Houghton Mifflin oktatási kiadó, melyre – lapértesülések szerint – eddig nyolc ajánlat érkezett. A Houghton Mifflin könyvkiadót a jelenlegi tőzsdei helyzetben 1,5-1,8 milliárd euróra értékelték az elemzők.

A fenti bejelentés mellett pénteken azt is közölte a társaság, hogy a brit Vodafone 142,7 millió euróért kivásárolta a Vivendi Universalt a Vizzavi internetes portálban lévő 50%-os részesedéséből. Ez az összeg sem túl jelentős a Vivendi hatalmas adósság állományához képest.

A Vivendi az utóbbi években nagy felvásárlásai révén – hollywoodi Universal stúdió és filmjog – mérhetetlenül felduzzadt, ám az általános világgazdasági lassulás, a hirdetési bevételek visszaesése, a távközlési piac recessziója miatt nagyon eladósodott. Így a nehézségekkel küzdő konglomerátum értékpapírjainak árfolyama visszaesett, a részvényesek fellázadtak, melynek következtében Jean-Marie Messier vezérigazgatónak távoznia kellett.

Augusztus elején a Vivendi Universal 12,3 milliárd eurós nettó veszteséget jelentett az első félévről, és a részvény további 30 százalékot zuhant a párizsi értéktőzsdén, miután a Standard and Poor´s és a Moody´s hitelminősítő mélyen spekulatív fokozatúra rontotta a társaság hitelbesorolását.

Ötvenkét héten belül a Vodafone csúcsa 1,95 font volt (december), mélypontját idén július elején 0,7975 fonton érte el. Ugyanakkor a Vivendi Universal a csütörtöki zárásban 79,71 százalékkal volt olcsóbb, mint egy évvel ezelőtt.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés