Connect with us

technokrata

Csak elvben tiltott tízezrek elől elzárni a Világhálót

Dotkom

Csak elvben tiltott tízezrek elől elzárni a Világhálót

A Hírközlési Döntőbizottság elvi állásfoglalása szerint egy telefontársaság mindaddig köteles hálózatából elérhetővé tenni a Világhálót, amíg bármilyen jogviszony van közte és az Internet-szolgáltatók között. Mivel a döntést nem konkrét ügyben hozta a HDB, megtartása nem kötelező…

Mint ahogyan azt a Terminal is megírta, a napokban adott hírt a Népszabadság arról, hogy megszakadtak a tárgyalások az ország öt körzetében a HTCC-csoportot képviselő telefontársaságok – a Pápatel, a Rábacom, a Kelet-Nógrádcom, valamint a Békés megyei Hungarotel Rt. – és az Internet-szolgáltatók között, mivel nem sikerült megállapodniuk a hálózati hozzáférési szerződésről.

Így elképzelhető, hogy mától több tízezer előfizető nem tud csatlakozni a Világhálóra. Az internetes cégek arról tájékoztatták a Népszabadságot, hogy az ország hét telefon- és 115 Internet-szolgáltatója már január óta tárgyal arról, hogy milyen arányban osztozzanak az Internet-használathoz kötődő telefondíj-bevételeken. Megállapodniuk máig sem sikerült. Mint az internetes cégek mondták, szeptember közepén számukra elfogadhatatlan ajánlattal állt elő a HTCC-csoport.

Azonban a Hírközlési Döntőbizottság (HDB) elvi állásfoglalása szerint egy telefontársaság mindaddig köteles hálózatából elérhetővé tenni a Világhálót, amíg bármilyen jogviszony – akár előfizetői, akár hálózati szerződés – van közte és az Internet-szolgáltatók között. Mivel a döntést nem konkrét ügyben hozta a HDB, megtartása nem kötelező – mondta Frischmann Gábor, a hírközlési felügyelet elnöke. Ennek ellenére az elnök szerint a határozat mégis elegendő ahhoz, hogy ma ne maradjon Internet-szolgáltatás nélkül több tízezer előfizető a HTCC Telefontársaság területén – írta a napilap.

Tovább

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés